Aktuális

Felsőcsatár volt szombaton a teljesítménytúra start- és célállomása

2015. június 1.

A felsőcsatári kultúrház volt szombaton az Alpokalja Turista Egyesület teljesítménytúrájának start- és célállomása. Az egyesület 2000 óta szervez teljesítménytúrákat, nyílt túrákat.

A Vas-hegyi teljesítménytúrát immár tizennegyedik alkalommal rendezték meg – mondta el Farkasné Somogyi Ilona egyesületi elnök. Hozzátette, ez a túra igen népszerű, köszönhetően a szép vidéknek, emiatt az ország távolabbi részéből is minden évben érkeznek túrázók. A túra egyébként része a “Nyugati végeken” elnevezésű teljesítménytúra mozgalomnak, amely a Vas-hegyin kívül még az Őrség, az Írottkő és a Lővérek teljesítménytúrákat tartalmazza.

Vas-hegyi túrák 8

“Jó látni a rajtnál és a célban a lelkes túrázó csapatokat, ez mindig feledteti a szervezés és lebonyolítás nehézségeit, fáradtságait. Az idő ebben az évben is kegyes volt hozzánk, mindannyian szép élményekkel tértünk haza” – fogalmazott Farkasné Somogyi Ilona.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!