Aktuális

Szentmise, zene és tánc – ilyen volt az idei horvát nap

2015. június 3.

Horvát napot tartottak pünkösd szombatján Felsőcsatáron. A helyi hagyományőrző csoportok a Sisak város melletti Budasevo tánc- ének- és zenekarát látták vendégül, viszonozva horvátországi barátaik tavalyi meghívását.

Bár a zord időjárás a tervezett felvonulást meghiúsította, szép és bensőséges programokkal telt a nap. A horvát kulturális csoport tagjai gyönyörű színes népviseletükben vettek részt a délutáni szentmisén, melyet az Ausztriából érkezett Branko Kornfeind celebrált. A horvát atya muzsikusokat is hozott magával, akik még színesebbé tették a szertartást.

menet

A mise után a hagyományőrzők énekelve vonultak át a művelődési házba, ahol Pezenhoffer Antalné, Rózsika, a helyi horvát önkormányzat vezetője köszöntötte őket. A műsort megtisztelte jelenlétével többek között Ivan Gugan, az Országos Horvát Önkormányzat elnöke is.
Előbb a helyi táncosok és énekesek léptek színpadra, majd a budasevoiak adtak elő egy fergeteges összeállítást. Nem csoda, hogy visszatapsolta őket a lelkes közönség. A programot a helyi tamburazenekar fellépése zárta.

horvatok
Megható momentummal fejeződött be a színpadi bemutatkozás: Lendvai Gábor polgármester a Felsőcsatárért érdemérmet adta át Sallér Józsefnek (posztumusz) és feleségének, Sallérné Polyák Annának. Mint ismeretes, a házaspár férfi tagja a közelmúltban sajnos elhunyt, így neki, a horvát önkormányzat néhai elnökének poszthumusz ítélték oda a díjat.
A műsor után a vadásztársaság és a Pezi fogadó jóvoltából asztalra került a vadpörkölt, valamint a vendéglátók által hozott sokféle sütemény. Beszélgetve, énekelve telt az idő, majd hamarosan megérkezett Szentpéterfáról a Pinkica zenekar is és kezdetét vette a hajnalig tartó mulatság.

vegyeskar
A messziről jött vendégek természetesen már este búcsút mondtak a felsőcsatáriaknak. Jövőre várhatóan ismét Budasevoban találkozik a vasi és az anyaországi horvát közösség.

További képek a galériában, itt:

http://felsocsatar.hu/galeria/horvat-nap-felsocsataron/

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!