Aktuális

Magánkezdeményezésre megújult a főkereszt a felsőcsatári temetőben

2015. június 8.

Megújult, megszépült a főkereszt a felsőcsatári temetőben. Egy helyi lakos kezdeményezésére és anyagi áldozatvállalása nyomán vált lehetővé a munkálatok elvégzése.

“Jézus meghalt mindnyájunkért, óh emberek imádkozzatok e sírkertben nyugvó testvéreinkért. Az örök világosság fényeskedjék nekik!” – szólít emlékezésre, főhajtásra és imádságra a főkereszt felirata, amit szintén felújítottak, így most már jól olvasható. Miként az is, hogy a keresztet “Állítatta Cserer István és neje szül. Teklics Teréz, valamint sógornője: Teklics Gizella, 1943.”

kereszt4

Eme felirat tanúsága szerint tehát a második világháború idején készült, immár hetvenkét esztendeje magasodik a kőkereszt a temető közepén. Állaga az utóbbi időben eléggé leromlott. A felújítás szerencsére még időben megtörtént, így megelőzhetőek voltak a komolyabb károk.

kereszt

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!