Aktuális

Felsőcsatár a fővárosban – Hogyan lett falunkból budapesti utcanév?

2015. június 15.

Felsőcsatárról elnevezett utcát találtunk Budapesten, mégpedig a 18. kerületben, közelebbről Erzsébettelepen. Azt még nem sikerült megtudnunk, mióta és miért hívják így ezt a közterületet.

Egyáltalán nem nevezhető jelentéktelen utcának a főváros 18. kerületében található Felsőcsatári út, amely egyébként keresztezi a Liszt Ferencről elnevezett repülőtérre vezető gyorsforgalmit. Eredetéről nem sokat lehet találni a neten, csupán annyit sikerült kideríteni, hogy az utcát az 1910-es évektől Erzsébet útnak, majd 1925-től kezdődően Erzsébet királyné útjának nevezték. (Már ebből is látszik, hogy nem egy kis utcácskáról van szó.) Aztán valamikor, nyilván a második világháború utáni utcaátkeresztelések idején kapta a Felsőcsatári út elnevezést (az irányítószáma: 1183).

A kerület helyhatósága 2011-ben kezdeményezte jó néhány közterület elnevezésének a megváltoztatását. Szóba került akkor, hogy “semleges utcanevek is megváltozhatnak, így a Felsőcsatári út Erzsébet királyné, a Lakatos út pedig Szent István nevét vehetné fel. Ez utóbbi elképzelések azonban még csak az ötlet szintjén vetődtek fel.”
– Ezek még távlati tervek, és kérdés, hogy az ott lakók miként vélekednek erről, mert ez nagyon fontos szempont a változtatások előtt – fogalmazott akkor Galgóczy Zoltán polgármester.

Nos, a változtatás egyelőre elmaradt, a Felsőcsatári út tartja magát, de hogy meddig, az kérdéses.

felsocsatari ut1

A hosszú útszakaszon egyébként számos templomot, középületet, oktatási és más intézményt találunk, s persze lakóházak sokaságát. Örömmel vennénk, ha írásunk nyomán jelentkezne valaki, aki tud valami bővebbet az utca elnevezéséről, netán ott lakik és szívesen megosztana gondolatokat, fotókat a felsőcsatáriakkal, és idővel talán valamiféle kapcsolat is létrejöhetne Felsőcsatár is a fővárosi Felsőcsatári út lakói között.

Ha írna kommentet, jelentkezzen be!

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!