Aktuális

A vasárnapi győzelem a 14. helyet jelentette a focicsapatnak

2015. június 17.

Az utolsó három hazai mérkőzés sikerei a bennmaradást jelentették a felsőcsatári focicsapatnak.  Végül megelőztük a Herényt is, így együttesünk a 14. helyen zárta a 2014/2015-ös bajnokságot a megyei II. osztály Szombathelyi csoportjában.

A június 14-én játszott mérkőzés jegyzőkönyve:

Felsőcsatár – Vasszécseny 3:1 (2:0)
Vezette: Sály (Magyar, Bánkövi)
Felsőcsatár: Horváth M. – Vidéki, Osztrosits, Csoknyai, Gerencsér – Kopácsi, Horváth L., Schmalzl, Böhm – Tóth, Cobzaru
Vasszécseny: Kovács – Bori (Szalai), Horváth G., Boda, Pető – Horváth P., Kőműves, Horváth Á., Viszked – Horváth D., Rauch (Komonszky)
Góllövők: Böhm (2), Kopácsi, illetve Horváth P.
Kiegyenlített első fél óra végén az utóbbi időben pontrúgásból igen gólerős Böhm Ákos szabadrúgásgóljával szerzett vezetést a hazai csapat. Ezután a vendégek felgyorsították a játékot, de gólhelyzetet nem tudtak kialakítani a hazai kapu előtt. A félidő vége felé egy pontrúgás utáni kipattanó labdára Kopácsi érkezett, és közelről talált a kapuba.

A második játékrészt a vendégek kezdték fölényben, de ez meddőnek bizonyult. Egy kipattanó labdát Böhm vágta a kapu jobb sarkába. Utána a vasszécsenyiek mindent egy lapra tettek fel, kapujához szegezték a csatáriakat. Horvát P. révén a szépítő találatot is megszerezték. Ezt követően büntetőhöz jutottak, de az kimaradt. A mérkőzés összképe alapján megérdemelt a hazaiak győzelme.

tabella1 001
– Nem egy fényes eredmény, de a bajnokság végén fellépő nehézségek (sérült: Sásdi, Neubauer, Krancz Gy., Németh, eltiltott: Tieber, Taschler) ellenére remekül helyt állt a társaság – értékelt a csapat edzője, Kratochvill Attila.
Az U19-es csapat a 13. helyen zárta a bajnokságot. Ebben a csapatban több ügyes fiatal játszik hétről hétre. Reméljük, hogy szorgalmuk, kitartásuk megmarad a következő szezonra is.
A csapat és a vezetőség minden játékosnak és igazi szurkolónak kellemes, vidám nyarat kíván. A következő szezon itt van a nyakunkon, augusztus 8-9-én már kupameccs lesz.

A csapat szerepléséről szívesen olvasunk kommenteket, téma lesz a fórum oldalon is.

(A tabellát az MLSZ adatbankjából kölcsönöztük.)

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!