Aktuális

Hűségtúra: koszorúzás, lovas felvonulás, ünnepi műsor Felsőcsatáron

2015. június 18.

Idén is megrendezi a „Hűségtúra a hűség falvaiban” elnevezésű lovas túrát és felvonulást a szombathelyi Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület. A résztvevők jövő szombaton délután érkeznek Felsőcsatárra.

A három naposra tervezett túra Szombathelyről indul, majd áthalad a „hűséges” falvakon (Narda, Felsőcsatár, Vaskeresztes, Horvátlövő, Pornóapáti, Szentpéterfa).

Június 27-én, szombaton délután érkezik Felsőcsatárra. Itt háromnegyed 3-kor koszorúzás lesz a világháborús emlékműnél, majd fél 4-kor indul a lovas felvonulás – katonazenekar felvezetésével – a templomtól a polgármesteri hivatal irányába a Néphadsereg utcán át Alsócsatárra, a Pezi Fogadóhoz.

WP_20150618_10_50_16_Pro

Ott négy órakor Lendvai Gábor polgármester köszöntőjével kezdődik az ünnepi műsor. Beszédet mond dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, Felsőcsatár országgyűlési képviselője. Ezután ének- és táncbemutatók következnek a felállított színpadon, mások mellett közreműködik a Rozmaring Vegyeskar.

Este hét órakor Timár Jani műsoros estje szórakoztatja a közönséget.

Lendvai Gábor polgármester arra kéri a felsőcsatári lakosokat, hogy vegyenek részt az eseményen, jelenlétükkel tiszteljék meg a vendégeket és a rendezvényt, továbbá méltó módon emlékezzenek a múlt hőseire és áldozataira.

A lovas túra résztvevői szombaton Felsőcsatáron szállásolják el magukat, majd vasárnap reggel indulnak tovább Vaskeresztesre.

 

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!