Aktuális

Területfoglalók a kultúrparkban – lesz elég helye a gulyásfőzőknek

2015. július 3.

Területfoglalók jártak ma reggel a kultúrparkban, a holnapi gulyásfőző verseny helyszínén, hogy kinézzék maguknak a legjobb, legárnyékosabb parkrészt. Bérelt helye ugyan senkinek nincs, de nem is tilos előre lefoglalni a területet.

Alighanem az árnyék lesz a legnagyobb ajándék holnap, a gulyásfőző versenyen, az időjósok ugyanis bőven harminc fok feletti hőmérsékletet jeleznek. Nem csoda hát, hogy voltak, akik a kultúrparkban már ma reggel szerették volna kinézni maguknak a legárnyékosabb helyet. Jobban járnak persze azok, akik a gulyásfőzéssel egy időben, tehát fél négy és fél hét között tájékozódnak a helyszínen, mert a Nap járása vélhetően holnap is azt az árnyékot produkálja, amit ma tapasztalhatnak. Hírek szerint többen éppen erre készülnek.

Egyébként lesz helye minden csapatnak, mutatunk is mindjárt hét helyszínt – olyan nézetből, ahogyan sokan talán még nem is látták ezeket a parkrészleteket.

WP_20150702_13_07_51_Pro

WP_20150702_13_08_03_Pro

WP_20150702_13_08_30_Pro

Árnyék lesz bőven, már csak ezért is szerencsés, hogy éppen ide jelölték ki a versenyt a szervezők. Az óvatosság persze nem árt, sőt: ezúton is felhívjuk a tisztelt csapattagok figyelmét a fokozott óvatosságra, már ami a tűzgyújtással és a főzéssel kapcsolatos odafigyelést illeti.

WP_20150702_13_08_48_Pro

WP_20150702_13_09_05_Pro

WP_20150702_13_09_17_Pro

WP_20150702_13_09_29_Pro

Ha már tűzgyújtás: az önkormányzat jóvoltából megérkezett a fa a máglyához. A tábortüzet – ugyancsak óvatosságból – a kultúrház mögötti nagyobb szabad területen gyújtjuk majd meg.

Megszámozva várják a műanyag tálkák, hogy elkészüljenek a finomabbnál finomabb falatok – ezekben kapja majd meg a zsűri a csapatok készítményeit. Tehát sorszámok alapján döntenek a zsűritagok a legjobb helyezésekről, a számokhoz rendelt csapatneveket csak a végén lehet megtudni.

WP_20150703_13_14_20_Pro

Nincs már más hátra, gyülekezzünk holnap délután három óra körül a kultúrháznál. A csapatoknak a Pezi Fogadó által ingyen juttatott két-két kilogramm húst fél 4-kor osztjuk ki, aztán kezdődhet a főzés. (Természetesen az ingyen húson kívül minden csapat annyi húst és egyéb “adalékot” használ fel a saját költségén, amit és amennyit csak akar. Láttunk ma már húsz literes bográcsot is előkészítve.)

Buzdítunk továbbra is mindenkit: jöjjenek el és hívjanak másokat is az első felsőcsatári juliálisra, és érezzék jól magukat!

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!