Aktuális

Új az irány – Kratochvill Attila első nyilatkozata

2015. július 28.

Irányváltást ígér a falu életében az újonnan megválasztott képviselő-testület nevében Kratochvill Attila polgármester. Első nyilatkozatában a közösség újraformálását nevezte a legfontosabb célnak.

– Nem voltam biztos a győzelemben, de kellemetlen meglepetésként ért volna, ha kevesebb szavazatot kapok, mint amennyien vasárnap rám voksoltak – értékelte a választási eredményeket Kratochvill Attila. Hozzátette: igazán akkor nyugodott meg, amikor megtudta a képviselő-választás eredményét is, hiszen a polgármesteri munkáját azzal a csapattal képzelte el, amelyik végül megszerezte a szavazatok többségét. Ők valamennyien hiteles emberek.
– Mindenképpen csapatban gondolkodtam, amikor az elindulást fontolgattam – folytatja. – Talán lettek volna nálam alkalmasabb jelöltek is a polgármesterségre, győzködtem is például a korábbi képviselőket, hogy induljanak polgármesternek, de végül egyikük se mutatott erre hajlandóságot. Lényegében három napom maradt a jelölőszelvények leadási határideje előtt, hogy eldöntsem: mégis megmérettetem magamat. Erre egyébként nagyon sokan buzdítottak is, így végül belevágtam. De újra hangsúlyozom a csapat fontosságát és egységét. Magára a polgármesterségre is úgy tekintek, hogy egy vagyok az öt megválasztott képviselő közül. Miközben a települést persze nekem kell képviselnem, csak egy szavazatom van az ötből. Maximálisan építek a társakra.

irányArra a kérdésre, hogy vajon minek köszönhető a nagyarányú részvétel a vasárnapi választáson, ezt mondja:
– Nem számítottam rá, hogy ennyien eljönnek szavazni. Nagyon kellemes meglepetés volt számomra a felsőcsatáriak aktivitása, ami azt mutatja, hogy változást akarnak a falu irányításában, a település életében. Bár korábban többen is úgy nyilatkoztak, hogy elegük van az egészből, most mégis az látszik, hogy az emberek igen is kiálltak a közösség valódi érdeke mellett. Felsőcsatárról az a vélemény terjedt el az utóbbi hónapokban, hogy kettészakadt a falu. Ez így – szerintem – nem igaz. Legföljebb megosztott a település, illetve az volt eddig. Most az a legfőbb feladata a megválasztott képviselőknek, hogy minden erejükkel próbálják megszüntetni ezt a megosztottságot. 115-en a másik polgármesterjelöltre szavaztak, ami azt jelenti számomra, hogy van dolgunk az ő irányukba is.

irány1Visszautalva a tavaly októberi választásokra, Kratochvill Attila úgy véli, rosszul mérte fel a helyzetet akkor, amikor azt hitte, elég az embereknek felmutatni polgármestersége korábbi nyolc évének eredményeit, és továbbra is bizalmat szavaznak neki. Azóta belátta, ennél több kell. A 2007-től 2011-ig terjedő „nagyon termékeny” időszakot hozza példaként, amikor sorra alakultak a településen a különféle művészeti csoportok, egymást érték a kultúrházban a telt házas rendezvények és igazi közösségi élet jellemezte a települést. Hogy ez miért változott meg, arra szerinte nehéz kimerítő magyarázatot adni. A közösségi életben akkoriban rendkívül aktív korosztálynak nem volt utánpótlása – ez tény. És bizonyára sorolni lehetne még sok tényezőt, ami oda vezetett, hogy amolyan „langyos vízzé” alakult az élet Felsőcsatáron.
– Nagyon pozitívan él bennem az említett időszak, azt szeretnénk valahogy visszahozni, és erre számomra garanciát jelent az a négy képviselőtársam, akik mostantól a testületet alkotják, s akik eddig is aktív részesei voltak a falu életének. Valószínűleg a szavazók is így gondolták, ezért adták rájuk, ránk a voksukat.

irány2A falu régi-új polgármestere konkrét ígéretekkel egyelőre nem akar előállni.
– Nem tudok mit mondani, nem tudom, hogyan áll anyagilag az önkormányzat, mennyi van a kasszában, milyen aláírt szerződések, kötelezettségek terhelik a költségvetést, egyáltalán hogyan néz ki a falu költségvetése. Erről sajnos a korábbi testületi tagoktól sem kaptam kellő információt, mert bár van elfogadott költségvetése az önkormányzatnak, abba nem nagyon tudtak betekinteni. Hogy minél előbb tisztán lássunk, a jogorvoslati határidő letelte után a legrövidebb időn belül kezdeményezem az átadás-átvételt, illetve az alakuló testületi ülés összehívását. Reményeim szerint erre már a jövő héten lesz lehetőség. Már csak azért is sürgetem ezt, mert a sportnapot a hagyományoknak megfelelően szeretnénk megrendezni augusztus végén. Kevés az időnk, de mindent megteszünk, hogy már ez a program is azt a célt szolgálja, hogy újra elinduljon a közösségformálás. Bízom benne, hogy – akárcsak az első juliális – ez a rendezvény is megmozgatja az egész falut, függetlenül attól, ki milyen nézeteket vall, illetve kire szavazott az elmúlt vasárnapon. Képviselőtársaim és a magam nevében ezúton is szeretném megköszönni minden választópolgár részvételét a szavazáson, külön a ránk leadott voksokat. Tisztában vagyunk vele, hogy nagy a felelősségünk, hogy nagyon sok lesz a munkánk, de azt is tudjuk, hogy az általunk meghatározott irányváltás csak összefogással lehetséges. Ehhez kérjük minden felsőcsatári támogatását – fejezte be első nyilatkozatát Kratochvill Attila.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!