Aktuális

Csepellel zúztak neki az aknásított határzárnak a lignites toronyi fiúk

2015. augusztus 11.

Egy kis történelem, amiben az egykori felsőcsatári talkumbánya, illetve annak dolgozói is érintettek. Két toronyi fiatalemberről szól, akik egy Csepel teherautóval nekimentek az aknásított határzárnak. Egyikük meghalt, a másikuk átszökött Ausztriába.

A joebacsi.blog.hu elnevezésű internetes oldalon bukkantunk rá Kozma Gábor 2012. június 17-ei keltezésű írására, amely feldolgozza a nem mindennapi történetet. Alább teljes terjedelmében közöljük, mellékelve hozzá az Osztrák Csendőrség korabeli felvételeit.

Bár a történet ma már történelminek is nevezhető, talán éppen ezért nem reménytelen kérés, hogy aki bármilyen további információval rendelkezik az eseményről vagy annak körülményeiről, jelentkezzen, írja meg azt az info@felsocsatar.hu e-mail címre. És talán nem nehéz kideríteni a szökés során életét vesztett fiatalember, illetve az államhatáron átjutott, sokáig külföldön élő, majd onnan hazatért, szintén toronyi illetőségű egykori talkumbányás férfi kilétét sem.

határzár1

Íme, az írás:

“Bár több mint húsz év telt el a nyugati határzár, közismertebb nevén vasfüggöny felszámolása óta, ma is sok a tisztázatlanság, alig vannak hiteles dokumentumok a tragikus történésekről. Az emlékezet jobbára a sikeres meneküléseket tartja számon, talán védekezésképpen. De ott a másik oldal, az áldozatoké. Akik vérbe fagyva hevertek a drótok között aknától szabdaltan, vagy éppen golyóktól sorozottan. A határ zárása a Kádár-rendszer egyik legfontosabb feladata volt, ezért hozta létre a Határőrséget, mint önálló belügyi (részben karhatalmi) szervezetet. Kemény világ volt ez, 27 hónap szolgálati idővel. Az őrsökön ugyan igyekeztek komfortos körülményeket kialakítani, de ez nem feledhette el a tényt: a menekülőkre lőniük kell. Azon a szakaszon, ahol sikerrel disszidáltak, azaz menekültek a szomszédos Ausztriába, vizsgálatokba kezdett a győri katonai ügyészség. És ha bebizonyosodott, hogy a járőr (őrs) hibázott, akkor súlyosabb esetben az őrsparancsnokot lefokozták és áthelyezték, az érintett katonákat pedig fegyházba, „futkosóra” küldték.

Ezt is tudni kell ahhoz, hogy megértsük: miért juthatott el az emberölésig 1966 nyarán több magyar fiatalember a Horvátlövő-Pornóapáti határszakasz mentén. Ráadásul még egy főbenjáró bűnt követtek el – osztrák területről kísérelték meg visszahozni az egyik menekülőt. Ha ez kiderül, Magyarország bizonyosan téma lett volna az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt.

A talkumbányai szökésről sincs dokumentum, a tanúk egy része elhunyt, más része nem hajlandó beszélni. Külön szerencse, hogy azért egy valaki mindig akad, akiknek az igazságérzete ép és okulásul elmondja a történteket. Így jutott el még korábban a hír a felsőcsatári Vasfüggöny Múzeum tulajdonosához, Goják Sándorhoz, aki aprólékos munkával állította össze a leghitelesebb eseménysort. Felsőcsatár mellett 1948-tól talkumbánya működött. A talkum alapanyaga számos kozmetikai szernek, valamint a púdernek, a hintőpornak. A kibányászott talkum 95 százaléka meddő kő volt, amit porrá daráltak. Ezt követően 50 kilós zsákokba rakták, majd a fővárosba vitték és növényvédő-szerekkel keverték. Az így nyert anyagot a téeszek és az állami gazdaságok használták fel. A zsákokat a Szombathelyi AKÖV Csepel teherautójával vitték Pestre, hetente két-három alkalommal. Két toronyi fiatalember adta a kocsi személyzetét, akik rendelkeztek a határsávban tartózkodás engedélyével. Az ifjak hónapokon át készültek a szökésre, több forgatókönyvet is felvázoltak. Azt a problémát kellett megoldaniuk, hogy a műszaki zár áttörése után az aknamezőre jutva – ott pedig 4-5 robbanással számolva – eljussanak a végső drótig. Úgy, hogy a motorháztetőről átugorhassanak a szabad világba.

Elszánt és bátor fiatalok voltak: tudták, hogy az életükkel játszanak, de nekik ennyit is megért a szabadság. A legalkalmasabb helyszínnek végül a horvátlövői útszakaszt tartották. Itt 800 méter hosszban az út mellett közel 25-30 méterre halad a határ. Sekély árok, belső műszaki zár (szögesdrót), járőrút, 5 méteres nyomsáv, aknamező, külső műszaki zár állta útjukat, s csak ezután jött a 6 méter széles senki földje, majd az osztrák föld. A fiúk bíztak a Csepelben, bár tudták, az aknákat már nem bírja ki. Kiszámították, hogy 4 akna esetén eljuthatnak a senki földje elé, ott pedig már nyert ügyük van.

Utólag nézve kitűnő volt a terv, de egy fatális véletlen egészen más fordulatot adott az eseményeknek. Ugyanis a tervezett kitörési pont a két falu közé esett, így időnként a két őrs járőreinek is csatlakozási (találkozási) pontjává lett. És éppen ezen az estén esett meg a csatlakozás, így a szokásos 2 járőr helyett 4 fegyveres jelent meg. Mi több, pont ezen az éjszakán a horvátlövői őrsről egy ellenőrző járőr is kiérkezett. Így 6 katona volt a térségben, 360 éleslőszerrel.

A fiúk mindezt nem tudhatták, a Csepellel pontban 24 órakor érkeztek, lekapcsolt lámpákkal. A koromsötétben 10 méterre a meglepett katonáktól nekivezették a járművet a drótoknak. Az aknamezőig törtek, ott viszont nem 4, hanem 10 akna robbant fel, de a Csepel bírta! A felocsúdó határőrök vaktában tüzeltek, de így is eltalálták és szitává lőtték a kísérőt. A sofőr kimászott a motorháztetőre és átugrott a senki földjére.

Egy bozót mögött bújt meg. Szabály szerint ide már nem jöhettek határőrök, a valóságban mind a hatan átugráltak, majd osztrák területen is keresték a fiatalt. Egy ízben csaknem a kezére léptek, de megúszta.

Másnap osztrák vizsgálók (csendőrök) hada lepte el a helyszínt és a Csepelt. Nem volt kicsi a tét: ha bizonyítékot találnak a magyar oldali átlövésre és keresésre, akkor annak súlyos következményei lettek volna. Ám egyetlen kilőtt magot sem találtak, így csupán diplomáciai jegyzékváltás lett az incidensből. Amelynek során az egyik fiú meghalt, a másiknak sikerült, Ausztriában telepedett le. 1990 után visszatért Toronyba, de sohasem beszélt a szökésről.

A vasfüggöny még sokáig velünk él.”

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!