Aktuális

Történelmi eredmény Táplánszentkereszten – de ez a 6-3 kicsit fáj

2015. szeptember 8.

Elszenvedte harmadik vereségét a hétvégén a Felsőcsatár a megyei labdarúgó-bajnokság II. osztályának Szombathelyi-csoportjában. Együttesünk idegenben, a Táplánszentkereszt csapatától kapott ki.

Az addig két győzelemmel, egy vereséggel a középmezőnyben helyet foglaló Táplánszentkereszt vendégeként lépett pályára szombaton a Felsőcsatár együttese, amely az első hazai mérkőzésen megszerzett három pont után kétszer is “pontatlanul” hagyta el a pályát.

Táplánszentkereszt-Felsőcsatár 6-3 (2-1)

Felsőcsatár: Neubauer – Gerencsér, Csoknyai, Horváth L.  – Cseri T. (Linter), Tóth A., Böhm, Schmalzl – Kiss, Kopácsi, Tieber

A Felsőcsatár góljait Böhm (képünkön), Tóth A. és Kopácsi szerezte, Neubauer, Gerencsér és Kiss sárga lapot kapott.

Csapatunk ezzel a tabella 14. helyén áll egy győzelemmel és három vereséggel, nyolc rúgott és tizenhárom kapott góllal. A fiúk legközelebb – jövő vasárnap délután öt órakor – Sében lépnek pályára. A következő ellenfélnek is egy győzelme és három veresége van, itt a lehetőség, hogy velük szemben javítson a Felsőcsatár az eddigi mérlegén.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!