Aktuális

Tóth A. három góljával megszerezte második győzelmét a Felsőcsatár

2015. szeptember 28.

Szép vasárnap délutánt szerzett a szurkolóknak a Felsőcsatár labdarúgó-csapata: együttesünk hazai pályán három góllal legyőzte a Vasszécseny gárdáját.

Remek második félidőt produkált a hazai együttes, Tóth András (képünkön) pedig különösen is kitett magáért a hetedik fordulóban a megyei labdarúgó-bajnokság II. osztályának Szombathelyi-csoportjában. Ezzel megszerezte második győzelmét a Felsőcsatári KSK.

Felsőcsatár-Vasszécseny 3-0 (0-0)

Felsőcsatár: Osztrosits – Vidéki, Horváth, Csoknyai, Gerencsér – Kiss, Kopácsi, Cobzaru (Tóth K.), Böhm, (László G.), Tóth A. – Schmalzl

Nem a legjobb előjelekkel kezdte a mérkőzést a hazai csapat, hiszen megint kapus nélkül futottak neki a találkozónak.

Az első félidőben kiegyenlített mezőnyjáték zajlott a pályán egy óriási hazai helyzettel, ami sajnos kihasználatlan maradt. A második félidőt heves támadásokkal kezdték a vasszécsenyiek, de túlságosan kinyíltak, így Tóth András egy kontra után vezetést szerzett csapatunknak. A végéig is a vendégek maradtak támadásban, míg a hazaiak kontrákból még két gólt szereztek szintén Tóth András révén.

Egy nagyon jó csapatot győzött le a felsőcsatári együttes nagyszerű csapatjátékkal! Mindenki tudása legjavát nyújtotta, ezzel kellemes hétvégét szereztek a szépszámú nézőseregnek. Azonban ez a győzelem csak akkor ér sokat, ha jövő vasárnap legyőzzük a Toronyt szintén hazai pályán! Ehhez a mai lelkesedés, elszántság szükséges!

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!