Aktuális

Médiaismereti órák a felsőcsatári általános iskolában

2015. október 21.

Hétfőn az internet káros hatásairól, szerdán pedig a média világáról, közelebbről az újságírás múltjáról és jelenéről hallhattak előadásokat a Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola felső tagozatos diákjai.

Többször és többféle megközelítésben is szerveznek előadásokat órai és órán kívüli foglalkozások keretében az idei tanévben a média használatáról és működéséről a felsőcsatári iskola diákjainak azzal a nem titkolt szándékkal, hogy alaposabban megismerjék a különféle médiumok működését, azok hatását a gyerekek mindennapjaira. Szegleti Veronika igazgató elmondása szerint a céljuk az is, hogy ezáltal egyre több diák sajátítsa el az újságírás alapjait, s kapcsolódjon be az intézmény honlapjának hírforgalmába.

média4Mint a szerdai órákon kiderült, egyelőre nem sokan bátorkodtak feltenni a kezüket, amikor az volt a kérdés, hogy ki szeretne újságíró lenni, ám azt kíváncsian hallgatták a diákok, hogyan készültek a napilapok néhány évtizeddel ezelőtt és hogyan készülnek ma, miképpen versenyez egymással a nyomtatott, az online és az elektronikus média a különféle hírek minél gyorsabb közlésében, s hogy mindenféle kommunikáció alapja a hír, amit – mint kiderült – nem is olyan nehéz megírni. Nehezebb rátalálni a hírre, kiválasztani a sok-sok információ közül azt, amelyik valóban érdemes arra, hogy bekerüljön a hírforgalomba. Azaz: tudni kell, mire kíváncsiak az emberek.

A tanulóknak lehetőségük volt arra is, hogy kipróbáljanak egy régi, az 1900-as évek elején gyártott írógépet, és fellapozzanak egy 1959-ben nyomtatott megsárgult újságot.

 

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!