Aktuális

Befejezték az aszfaltozást az útépítők a József Attila utcában

2015. október 29.

Befejezték az aszfaltozást a kivitelezők a József Attila és a Vadrózsa utcában, már csak a Petőfi Sándor utca iskola előtti szakaszának rekonstrukciója van hátra az őszre tervezett útkorrekciós munkálatok közül.

Bár az esős idő gyakran hátráltatta a munkát, a kivitelező cég munkásai mindent megtesznek azért, hogy határidőre befejezzék az őszre tervezett munkálatokat. Elsőként a Vadrózsa utcában végeztek, ahol egy körülbelül húsz méteres szakaszon kellett kijavítani az úthibákat, amik szinte már lehetetlenné tették az autós közlekedést az utcában. Közben hozzáfogtak a József Attila utcában az útszegélyek kiépítésének, majd kedden az aszfaltozásnak, amit be is fejeztek. Ebben az utcában már csak utómunkálatok vannak hátra.

JózsefattilaKövetkezhet a Petőfi Sándor utca iskola előtti szakaszának rekonstrukciója. Ott is annyira töredezett az úttest, hogy szinte már félteni kell a járműveket a mélyedésektől.

A kivitelezők – a szerződés szerint – tavasszal újra visszatérnek Felsőcsatárra és folytatják az önkormányzati utak helyreállítását.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!