Aktuális

A Rozmaring és a Četarci is fellépett a szentgotthárdi gálaműsorban

2015. november 16.

A felsőcsatári Rozmaring Vegyeskar és a Četarci táncegyüttes és fellépett Szentgotthárdon azon a gálán, amit a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) Vas Megyei Irodája Történelemből jövőbe – hungarikum klubok generálása határ menti településeken című projektjének záróprogramjaként tartottak.

A felsőcsatári, a vaskeresztesi, a horvátlövői, a bozsoki, az őrségi, az alsószölnöki fellépők izgatottan várták, hogy színpadra léphessenek és megmutathassák, mit jelent számukra a hagyományőrzés. Minden művészeti vezető tartott egy rövid előadást településének, tájegységének értékeiről és arról a közösségformáló erőről, ami összetartja a csoportot, s vele együtt a falut. Az egész éven át tartó programsorozat célja ugyanis az volt, hogy a határ menti településeken működő értéktár bizottságok mögé felsorakozó önkéntesek a helyi közösség összefogását, értéktár klubbá/hungarikum klubbá alakítását segítse – olvasható az NMI honlapján.
Az egykor elzárt települések történelmük során különleges helyzetbe kerültek, és most, a 2010-es években kezdik az egykori elzárt helyzetből fakadó adottságaikat előnyükre fordítani. A Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Irodájának az volt a célja, hogy segítse a helyi értékekre alapozó közösség- és falufejlesztési stratégiák megalkotását. A programba bevont előadók a természeti értékek védelméről, műemlékvédelemről tartottak előadást, illetve jó gyakorlatokat mutattak be a helyiek bevonásával működő értéktár bizottságokról. A rönöki, a kerkáskápolnai és az ólmodi helyszíneken részt vett a pinkamindszenti, a kemestaródfai, a nemesmedvesi, a bajánsenyei, a kercaszomori, a horvátzsidányi, a peresznyei, a kiszsidányi értéktár bizottság néhány képviselője is, akik szintén bemutatták terveiket. A fórumok minden alkalommal a jövőbe mutató együttgondolkodással, beszélgetéssel zárultak.
A Vas-hegyet kerékpártúrán kerekezték végig az érdeklődők, megtekintették Narda épített értékeit, Felsőcsatáron a Vasfüggöny Múzeumot, illetve a közösség által rendbe tett kápolnát. Vaskeresztesen a helyi hagyományőrző csoport műsorral fogadta a túrázókat, míg Horvátlövőn előadást hallgathattak a résztvevők a horvát nemzetiségi értékekről.
Az év során egyre több amatőr művészeti csoport csatlakozott a programsorozathoz. Szívesen mutatkoztak be a környékbeliek előtt a vendéglátók. A szakmai fórumokon felmerült az igény, hogy Kőszegtől Szentgotthárdig a határ mentén működő amatőr művészeti csoportok találkozzanak, és tapasztalatot tudjanak cserélni. A Szentgotthárdon fellépő csoportok megismerkedhettek, ötleteket tanulhattak el egymástól, amelyeket otthon, saját közösségükben hasznosíthatnak. A színház aulájában a helyi Tulipánfa Foltvarró Klub tagjainak színvonalas kiállítása tette még emlékezetesebbé a szentgotthárdi délutánt.

Labritz Béla alpolgármester Szentgotthárd kulturális életét bemutató köszöntője után Török Károlyné Miszori Marianna, a Nemzeti Művelődési Intézet Szakmai Módszertani Főosztály Módszertani Osztályának osztályvezetője az amatőr művészeti közösségek lélekformáló szerepéről beszélt. Csíkszentmihályi Mihályt idézve a jóllét, a boldogság elérésének egyik leghatékonyabb eszközeként a közösségi élmény megtapasztalását emelte ki.
A gála végül igazi örömünneppé vált, minden csoportot vastapssal jutalmaztak csodálatos népviseletbe öltözött társaik: a Vaskeresztesi Német Hagyományőrző Csoport, a Lábas Pajtások, a Horvátlövői Slavuj Énekegyüttes, a Bozsoki Kökörcsin Hagyományőrző Egyesület, a felsőcsatári Rozmaring Vegyeskar, a Četarci tánccsoport, az Őrségi Baráti Kar és az Alsószölnöki Asszonykórus mosolygós arcú, szépkorú és ifjú tagjait.

Táncosaink fellépéséről Slobodan Stefanovic készített videót, ami itt tekinthető meg.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!