Aktuális

Övezze életüket megbecsülés! – Szépkorúak karácsonya Felsőcsatáron

2015. december 14.

Remek hangulat – jókedv, vidámság, ugyanakkor az adventre jellemző meghittség, vastapsot érdemlő színvonalas műsorszámok, igazi faluünnep – ez jellemezte Felsőcsatáron a vasárnap megrendezett szépkorúak karácsonyát.

Luca napján, advent harmadik, egyben az öröm vasárnapján rendezte meg a felsőcsatári önkormányzat a szépkorúak karácsonyát. Sokan elfogadták a meghívást az érintett lakosok közül, és a műsor iránt érdeklődők is szép számmal eljöttek, így szinte teljesen megtelt a kultúrház.

sz2Pezenhoffer Antalné, Rózsika előbb horvát, aztán magyar nyelven köszöntötte a megjelenteket, majd Kratochvill Attila polgármester mondott beszédet.

Ebben kihangsúlyozta, hogy mennyire fontos a különböző generációk kapcsolata. Szavai szerint a fiataloknak akkor is szükségük van elődeik tapasztalatára, ha már egy megváltozott világban élnek is. “Sokat tanulhatunk az idősek sikereiből, kudarcaiból, a megvalósult és a meghiúsult álmaikból. A fiatal nemzedékek az elődök által megalkotott világba születnek bele, munkájukat csak az elődeik eredményeire építve végezhetik. Keserves sorsa lehet annak a nemzedéknek, amely nem törődik az elődök emlékeivel, és el kíván szakadni a gyökereitől” – fogalmazott a polgármester, majd Sütő András szavait idézte: “Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi, a világ nem vele kezdődött.”

sz10Végezetül így szólt: “Kívánom önöknek, hogy mindig szeretet, megbecsülés övezze életüket, érezzék jól magukat családjuk, barátaik körében még sok éven át!”

A fellépők sorát az óvodások kezdték. Az egyik legkedvesebb, legmeghittebb pillanata volt az estnek, amikor a legkisebbek és a szépkorúak együtt énekelték az egyik legszebb karácsonyi dalt. Nagy tapsot kaptak az iskola táncosai és a a HKD Četarci tánccsoport fiataljai is. A Rozmaring Vegyeskar horvát és magyar énekekkel örvendeztette meg a hallgatóságát, majd következett Balázs Henriett szólóénekes, aki a műsorával két héten belül immár másodszor érdemelte ki a felsőcsatáriak elismerését.

Az est sztárvendége, Szabó Tibor, a Szombathelyi Weöres Sándor Színház színművésze versekkel, sanzonokkal, filmslágerekkel és egyéb hazai és külföldi dalokkal érdemelte ki a publikum többszöri vastapsát. Harmonikán közreműködött Peltzer Géza, aki a kíséret mellett szólójátékával hamisítatlan francia és olasz hangulatot varázsolt a terembe.

A rendkívül jó hangulatú, magas színvonalú, több mint két órás műsor után újra meghitt pillanatok következtek: gyerekek, fiatalok adták át a jelenlévő szépkorúaknak az önkormányzat ajándékait. (Azokhoz az idős emberekhez, akik nem tudtak eljönni a rendezvényre, a képviselők még a karácsony előtt elviszik az ajándékokat.)

sz21Az idős emberek megvendégeléséről a képviselő-testület tagjai és segítőik gondoskodtak.

A vacsora után az est beszélgetéssel és közös énekléssel folytatódott, ebben Hérics Péter járt az élen.

A rendezvényen Kratochvill Attila polgármester arra buzdította a jelenlévőket, hogy amennyiben igény van rá, alakítsák meg a szépkorúak klubját, amihez megfelelő hátteret kínál a kultúrház, az önkormányzat pedig gondoskodik a támogatásról.

Az eseményről készült képgaléria itt tekinthető meg.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!