Aktuális

Német nyelvtanfolyamot szervezünk a klubban – várjuk a jelentkezéseket

2015. december 15.

Német nyelvtanfolyam indítását tervezzük a jövő év elején a felsőcsatári klubban, ha lesz legalább 8-10 jelentkező. A tervek szerint hetente két alkalommal, a kora délutáni órákban tartjuk a foglalkozásokat.

Az órákat szakképzett nyelvtanár vezeti. Elsősorban olyan személyek érdeklődésére gondoltunk, akik ugyan ismerik valamelyest a nyelvet, ám ritkán használják, ezért szükségét érzik a meglévő ismeretek felfrissítésének, illetve továbbiak elsajátításának. Gondoltunk például a gyermekükkel otthon lévő anyukákra, nyugdíjasokra, munkanélküliekre, de akár diákokra is, akiknek ugyancsak jól jönne egy kis nyelvfrissítés. A tanfolyam tervezett időtartama 60 óra.
Jelentkezni 2016. január 25-éig lehet Burkon László művelődésszervezőnél személyesen, illetve telefonon (+36/30/314-9782), továbbá az info@felsocsatar.hu e-mail címen. A tanfolyamnak minimális, pár ezer forintos költsége lesz. Az összeg függ attól is, hogy mennyien jelentkeznek. A nyelvtanár számlát ad, tehát vállalkozókat is várunk a kurzusra, ami várhatóan februárban indul majd.

Weblapunk nyitó oldalán szavazásra is bocsátottuk a kérdést:

Legyen német nyelvtanfolyam a klubban?

Lehet igennel és nemmel válaszolni, várjuk a voksokat.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!