Aktuális

Újabb hazai három pont, már a nyolcadik helyen a Felsőcsatár

2016. április 4.

Sikeresen begyűjtötte – most is hazai pályán – a győztesnek járó három pontot vasárnap a Felsőcsatári KSK, ezúttal a Sé ellen nyert a csapat a huszadik fordulóban a megyei labdarúgó-bajnokság II. osztályának Szombathelyi-csoportjában.

Csapatunk ezzel a nyolcadik helyre lépett előre a bajnokságban.

Felsőcsatári KSK-Honvéd Sé SE 2-1 (0-0)

Felsőcsatár: Szabó – Tóth, Csoknyai, Cobzaru (Linter), Horváth – Kiss M. (Nagy B.), Tóth K. (Cseri B.), Krancz – Böhm, Vidéki, Kopácsi

Góllövők: Böhm, Cseri, illetve Sümegi

Böhm ÁkosA gól nélküli döntetlennel végződött első félidő után a második játékrészben nagyobb sebességre kapcsoltak a csapatok. Előbb a vendégek szereztek gólt az 59. percben, de nem kellett sokáig várni az egyenlítésre. A hazaiak közül Böhm Ákos a 71. percben volt eredményes, majd a Felsőcsatár kevéssel a mérkőzés lefújása előtt, a 89. percben Cseri Bertalan révén megszerezte a győzelmet jelentő második találatot.

Ahogy az várható volt, izgalmas és fordulatos mérkőzést vívott egymással a közel azonos játékerőt képviselő két csapat, de a hazai játékosok ezúttal is bebizonyították, hogy meg tudják fordítani a mérkőzést. Ezzel a huszadik forduló után – ötvenszázalékos teljesítménnyel: 8 győzelem, 8 vereség és 4 döntetlen – együttesünket a nyolcadik helyen találjuk a tabellán.

A következő fordulóban, április 10-én, délután 3 órakor – sorozatban harmadszor – ismét hazai pályán láthatjuk a Felsőcsatárt, legközelebb a Bozsok lesz az ellenfél. A vendégcsapat jelenleg a hatodik a bajnokságban, komoly játékerőt képvisel, amit az is jól mutat, hogy vasárnap hazai környezetben legyőzte a második helyezett Vasszécsenyt. Nehéz mérkőzés lesz, de nem lehetetlen az újabb győzelem. Hajrá, Felsőcsatár!

(Képeinken a két góllövő.)

 

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!