Aktuális

A kiégett kombájn, amihez nincs köze Felsőcsatárnak, de üzennek rajta

2017. január 10.

Továbbra se tudni, meddig csúfoskodik még Felsőcsatár határában a több mint három éve teljesen kiégett kombájn. Mint ahogy azt se, ki vagy kik festik fel a roncsra hol a magyar, hol pedig az osztrák zászló színeit, és mit akarnak ezzel üzenni.

Újra “téma” volt a legutóbbi felsőcsatári közmeghallgatáson a több mint három éve a falu közvetlen közelében, a közút mellett lévő gabonatábla szélén kiégett kombájn ügye. Mint a felszólalók megfogalmazták, ideje lenne elszállíttatni a roncsot, mert túl azon, hogy nem éppen üdítő a látványa, rossz fényt vet Felsőcsatárra, hiszen az arra járók – okkal – azt gondolhatják, hogy egy helybeli gazda hanyagsága miatt van ott ilyen hosszú időn át. Pedig nem így van.

Mint a hivatkozott közmeghallgatáson Kratochvill Attila polgármester elmondta, ismeretei szerint a tűzeset óta tartó bírósági kártérítési per miatt nem “mozdítható” a roncs. És kihangsúlyozta: bérelt földön dolgozó bérelt osztrák járműről van szó, a kártérítési per harmadik szereplője pedig egy osztrák biztosító társaság. Hogy mikor ér véget a per és ki fogja végül elszállíttatni a roncsot, arról egyelőre nehéz lenne bármi biztatót mondani.

Tavaly óta valaki vagy valakik feltehetően egyértelművé szerették volna tenni az arra járók számára, hogy a kiégett kombájn osztrák tulajdonban van, ezért ráfestették az oldalára a szomszéd ország zászlajának a színeit. És oda is írták németül: ez a jó. Pár nappal ezelőtt készült felvételünkön még így látható. Mára ez megváltozott, immár a magyar trikolor “virít” a roncson. Ilyen átfestéseket egyébként már korábban is tapasztaltunk. Hogy a magyar nemzeti színekkel kik és mit akarnak jelezni, azt nehéz lenne kitalálni. Ha valakinek van ötlete, szívesen vesszük.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!