Aktuális

Minden hónapban tartanak nyílt napot a felsőcsatári iskolában

2017. február 15.

Élénk érdeklődést mutattak a szülők – különösen az alsó tagozatban – a gyermekeik órai munkája és fejlődése iránt a felsőcsatári iskolában szerdán megtartott nyílt napon. Legközelebb egy hónap múlva lesz alkalmuk hasonlóra.

Tavaly novemberben egy teljes héten át hívták és várták a szülőket nyílt napokra a Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskolába. Az intézmény vezetősége a második félévben módosított ezen a lehetőségen, most minden hónapban egy-egy kijelölt időpontban, de mindig más-más napon “nyitják meg” az iskolát a szülők előtt, hogy így februártól júniusig folyamatosan figyelemmel kísérhessék gyermekük, gyermekeik órai munkáját, fejlődését.

A szülők pedig – ezt bizonyítja a szerdai nyílt napon megmutatkozó érdeklődés is – szívesen használják ki a lehetőséget, és beülnek a foglalkozásokra, hogy megfigyeljék részben a tanórai munkát, de elsősorban is gyermekeik “szereplését”. Különösen az alsó tagozat osztályaiban voltak sokan. Olyan szülővel is találkoztunk, aki végigülte az egész délelőttöt, és még a testnevelés órán is részt vett. Ötödikben és hatodikban sem csökken számottevően a szülők érdeklődése, ám a hetedikeseknél és a nyolcadikosoknál már jóval kevesebb szülő érzi úgy, hogy ott a helye az órákon.

Mindezekkel együtt is sikeresek ezek a nyílt napok – összegezte a tapasztalatokat Szegleti Veronika igazgató, aki szerint öröm látni és az iskolának mindenképpen pozitív visszajelzés, hogy a szülők ilyen nagy számban figyelemmel kísérik az intézményben folyó munkát, s ezáltal is erősebben kötődnek az iskolához.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!