Aktuális

A hosszabbításban csikarta ki a győzelmet a Söpte

2017. március 20.

Küzdelmes mérkőzésen veszített vasárnap a Felsőcsatári KSK a Söpte ellen a tizenkilencedik fordulóban a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Szombathelyi-csoportjában.

A tavaszi szezon harmadik mérkőzését is pont nélkül zárta vasárnap – hazai pályán – a Felsőcsatár csapata. Ezúttal a dobogóra esélyes Söpte elleni meccsen maradt alul a csapat.

Felsőcsatári KSK-Söpte SE 2-3 (1-1)

Felsőcsatár: Szabó – Gerencsér (Szabó B.), Csoknyai, Cobzaru, Kiss M. – Tóth A. (Tóth K.), Krancz (Kiss G.), Wölfinger, Schmalzl – Böhm, Horváth L.

Az első negyed óra az ismerkedéssel telt, és már ekkor látszott, hogy küzdelmes mérkőzés ígérkezik. Elsőként a vendégek szereztek vezetést a 19. percben, amire a hazaiak Tóth A. révén három perc múlva válaszoltak. Továbbra is kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, ami a második félidő elejét is meghatározta. Az 53. percig kellett várni az újabb találatért, ekkor a hazaiak részéről a házi gólkirály, Schmalzl (képünkön) volt eredményes.

Már-már úgy tűnt, hogy végre megszerzi első tavaszi győzelmét a Felsőcsatár, ám – ahogy már annyiszor, ezúttal is – jött a kihagyás, amit a vendégek a 82. percben ki is használtak. Ekkor úgy tűnt, a döntetlennel mindkét csapat megelégszik. A hosszabbításban azonban elszálltak a hazaiak pontszerzési reményei, a Söpte a 93. percben újabb gólt szerzett, így elvitte a három pontot.

A Felsőcsatár a harmadik tavaszi vereségével a 13. pozícióból várhatja a jövő vasárnapi mérkőzést. A csapat az egy hellyel mögötte lévő Gencsapáti otthonába látogat, a meccs fél 4-kor kezdődik.

Ifi:

Felsőcsatári KSK-Söpte SE 11-0 (6-0)

A kiütéses győzelemmel végződött találkozó góljait a következők szerezték:

Csák (7), Szigeti, Vargovics, Takács, Kosuba.

Csák Dominik 28 góljával jelenleg a negyedik a találati listán.

A fiatalok a tabella negyedik helyén állnak, egyre komolyabb az esélyük arra, hogy a szezon végén a dobogón végezzenek.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!