Aktuális

A heves zivatar miatt az iskolában tartották meg a megemlékezést

2017. június 26.

Vasárnap délután fél 3-kor érkeztek Felsőcsatárra a lovas hűségtúra résztvevői, akiket heves zivatar és eső fogadott, így sokáig kérdéses volt, hogy meg lehet-e tartani a szokásos megemlékezést a világháborús emlékműnél.

Az idén is megrendezte a „Hűségtúra a hűség falvaiban” elnevezésű lovas felvonulást és megemlékezést a szombathelyi Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület. A hűségtúra résztvevői vasárnap délután fél 3-ra érkeztek Felsőcsatárra, hogy a tervek szerint egy rövid műsor keretében megkoszorúzzák a világháborús emlékművet.

Az időjárás azonban közbeszólt. Épp akkor, amikor megérkeztek a lovasok, heves zivatar és eső zúdult a falura. A felvonulók a Pezi fogadóban találtak menedéket az eső elől, míg az ünnepség résztvevői az iskola épületében várták, hogy kitisztuljon az idő. Ez azonban négy óráig se történt meg, így a hagyományos megemlékezés elmaradt, ugyanis a túra résztvevőit fél ötkor már Nardán várták.

Az óvodások és az iskolai tánccsoport, valamint a Rozmaring Vegyeskar tagjai az egyik osztályteremben mutatta be a műsorukat, amivel az ünnepségre készültek, míg a lovastúra résztvevőinek és az önkormányzatnak a koszorúját csak később, az eső elmúltával tudták elhelyezni az emlékműnél.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!