Aktuális

A felsőcsatári tűzoltók is segítették a nardai viharkárok elhárítását

2017. augusztus 29.

A Felsőcsatári Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai is ott voltak vasárnap este Nardán, hogy a szombathelyi hivatásos, valamint a helyi, a vaskeresztesi és a bozsoki önkéntes tűzoltókkal együtt segítsenek a pusztító vihar okozta károk elhárításában.

Többen éppen a Balogunyom elleni focimeccset nézték a felsőcsatári önkéntes tűzoltók közül, amikor érkezett a riasztás. Akkor még senki se gondolta, mekkora pusztítást végzett a vihar mindössze néhány perc alatt a szomszédos településen. A helyszínre érkezve aztán kiderült: legalább tucatnyi hatalmas fenyőfát döntött ki a szélvihar, továbbá tetőket bontott meg, kéményeket rongált meg leginkább a Kossuth, a Petőfi és a Nyugati utcában.

Sok fa az utakra, a járdákra és a villanyvezetékekre dőlt, ezeket kellett feldarabolni és elrakni az útból. A vihar a tetőket se kímélte, volt olyan ház, amelynek csaknem a teljes tetőzete megrongálódott, ami ugyancsak sok munkát adott a tűzoltóknak. Csaknem öt órán át tették a dolgukat, ám a pusztítás nyomai még hétfőn is jól látszottak a faluban. Szerencsére – csodával határos módon – senki se sérült meg, holott a vihar mindent elragadott, ami az útjába került.

Íme, a képek, amelyek jól illusztrálják, micsoda rendkívüli erővel tört a vihar Nardára.

Ezt a fát a valamikori plébánia épületének közelében tövestől kicsavarta. Hatalmas, egészséges fenyőfa volt.

A forgószél a játszótér közvetlen közelében több fát is 2-3 méter magasan tört ketté. Szerencse az is, hogy egyik se dőlt rá a játszótéri eszközökre.

A temető bejárata mellett is kettétört a fenyő.

A károk felmérése és végleges elhárítása, valamint a helyreállítás még sokáig eltart.

 

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!