Aktuális

Nem kellett erőlködnie a Csepregnek, könnyedén győzött

2017. október 9.

A Ják után egy másik bajnokesélyes otthonában, Csepregen szenvedett vereséget vasárnap a Felsőcsatár együttese a nyolcadik fordulóban a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Szombathelyi-csoportjában.

Ezen a meccsen nem tudott igazán kibontakozni a vendégcsapat.

Csepregi SE-Felsőcsatári KSK 4-0 (3-0)

Felsőcsatár: Horváth Cs. – Csoknyai, Horváth B. (Sipos), Cobzaru (Takács), Kiss M. – Horváth Sz., Krancz Gy., Kopácsi, Schmalzl – Böhm (Horváth M.), Horváth L.

A vendéglátók a meccs kezdetétől nem hagyták kibontakozni a Felsőcsatár együttesét, amelynek tagjai mintha túlságosan is tisztelték volna az ellenfelüket, és álmosan is játszottak. Az első fél óra végén meg is szerezte a vezetést a Csepreg, majd tíz perc múlva újabb találattal jelezték, hogy a vendégeknek ezen a meccsen nincs sok keresnivalója. Három perccel később már harmadszor táncolt a labda a vendégek hálójában.

A második félidő is a hazaiak magabiztos játékát hozta, pedig a csepregi edző rövid időn belül három helyen is cserélt. Frissítettek a felsőcsatáriak is, de ez legfeljebb arra volt elegendő, hogy rendre sikerült visszaverni a hazaiak támadásait. Kontrákra viszont alig-alig futotta. A mérkőzés utolsó gólját a 65. percben szerezték a vendéglátók.

Sorozatban harmadik vereségét könyvelhette el a Felsőcsatár, a gárda öt ponttal a tizenkettedik helyet foglalja el a tizenöt csapatos bajnokságban. Vasárnap szabadnapos lesz az együttes, október 22-én viszont Söptére látogat, ami sajnos nem sok jót ígér. Következő ellenfelünk a harmadik bajnokaspiráns, ennek megfelelően jelenleg vezeti is a tabellát, nyolc meccséből hatot megnyert.

Ifi:

Csepregi SE-Felsőcsatári KSK 7-1 (4-0)

A fiataloknak se termett babér ezen a vasárnapon. Simon Bálint 5-0-nál szépített. A csapat a legutóbbi három veresége ellenére tartja magát a középmezőnyben.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!