Aktuális

Figyelem! Változott a forgalmi rend a Petőfi utcában

2017. október 26.

Mostantól tilos megállni a gépjárművekkel Felsőcsatáron a Petőfi utca páros számozású oldalán a Rozmaring utcától a templomig (nem az önkormányzati hivatalig, ahogy azt a cikk első változatában írtuk) terjedő szakaszon. Az intézkedésre elsősorban az iskolások biztonsága érdekében volt szükség.

Megállni tilos! jelzőtáblát helyezett ki a közútkezelő Felsőcsatáron a Petőfi utcában a Rozmaring utca kereszteződése utáni első villanyoszlopra, az út jobb oldalán. Az intézkedés az önkormányzat és az általános iskola kérésére történt, elsősorban a diákok biztonsága érdekében.

Naponta többször előfordult ugyanis, hogy diákok közlekedtek az úton a két iskolaépület között, miközben mindkét oldalon autók várakoztak, csak egy szűk sávot hagyva a közlekedő járműveknek és a gyalogosoknak. Ezt a balesetveszélyes helyzetet kívánták megszüntetni azzal, hogy kezdeményezték a gépjárművek megállásának tiltását az út egyik oldalán a Rozmaring utcától a templomig – pontosabban a templomnál lévő útelágazásig. Méghozzá a páros számozású házak előtt, hiszen ott több lehetőségük van a lakóknak a kapubejáróban parkolni az autóikkal.

Az önkormányzat és az iskola kérésének megfelelően a közútkezelő kihelyezte a megállást tiltó táblát, aminek hatálya a KRESZ szabályainak megfelelően az első kereszteződésig, tehát a templomig tart.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!