Aktuális

Az egy pont is alig jött össze a Felsőcsatárnak az idényzárón

2017. november 27.

A hosszabbítás utolsó percében sikerült az egy pontot megtartania a Felsőcsatárnak a Táplán elleni vasárnapi mérkőzésén az őszi idény utolsó fordulójában a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Szombathelyi-csoportjában.

A vendégek nagyon megnehezítették a hazaiak dolgát.

Felsőcsatári KSK-Tápláni KSK 2-2 (0-0)

Felsőcsatár: Horváth Cs. – Horváth B., Csoknyai, Böhm (Krancz K.), Kiss M. – Horváth Sz., Krancz Gy., Kopácsi, Tieber – Horváth L., Perlaki (Horváth M.)

Meglepte a hazaiakat, hogy a tabella utolsó előtti helyén álló vendégcsapat láthatóan pontért, pontokért lépett pályára az idényzáró mérkőzésen, és az első perctől kezdeményezően lépett fel. Emiatt a Felsőcsatár nem tudott folyamatos játékot kialakítani, ami az idő múlásával egyre nyomasztóbban hatott a játékosokra, így görcsössé vált az igyekezetük. A gól nélküli első félidőben két sárga lapot is begyűjtöttek a hazaiak.

A második félidőben még erőteljesebb lett a Táplán játéka, ami eredményre is vezetett: a hatvanharmadik percben már két góllal vezettek a vendégek. Ez kissé tanácstalanná tette a hazaiakat, ráadásul Horváth Szabolcs idő előtt, a 66. percben elhagyni kényszerült a pályát. Az emberelőny és a biztos vezetés tudatában a Táplán kicsit visszavett, a Felsőcsatár viszont beerősített, aminek Kiss Martin révén a 80. percben meg is lett az eredménye. Az utolsó percekben is a hazaiak támadtak, végül Horváth Leventének (képünkön) a hosszabbítás utolsó percében sikerült betalálnia, így a Felsőcsatár meg tudta menteni az egyik pontot.

A tabellán maradt minden a régiben, a Felsőcsatár a tizenharmadik helyről várhatja a tavaszi folytatást. Az őszi tizennégy meccs mérlege: egy győzelem, öt döntetlen és nyolc vereség, nyolc pont és mínusz tizennyolcas gólkülönbség. Volt már ennél jobb is…

Ifi:

Felsőcsatári KSK-Tápláni KSK 3-0 (0-0)

A fiatalok újabb győzelmük ellenére maradtak a tizedik helyen. Hat győzelem, egy döntetlen és hét vereség áll a csapat neve mellett, 19 pontot gyűjtöttek, de mínusz 19 a gólkülönbségük. A legeredményesebb játékos Horváth M. kilenc góllal.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!