Aktuális

Vasárnap lesz a felsőcsatári idősek klubjának alakuló ülése

2018. január 9.

Január 14-én, vasárnap délután 4 órára várják a felsőcsatári kultúrházba a község azon szépkorú lakóit, akik részt kívánnak venni az idősek klubjának alakuló ülésén, illetve a későbbi összejöveteleken, programokon.

Idősek klubja alakul Felsőcsatáron – jelentette be Kratochvill Attila polgármester december 10-én, a szépkorúak karácsonyváró összejövetelén. A falu elöljárója egyúttal arra hívott minden érintettet, hogy legyenek ott január 14-én, vasárnap délután 4 órakor a kultúrházban tartandó alakuló ülésen.

Kratochvill Attila ezúton is arra kéri az időseket, minél többen kapcsolódjanak be a klub életébe, mondják el az igényeiket, hogy azokat – a lehetőségekhez mérten – ki tudja elégíteni az önkormányzat, amely a klub megalakításának kezdeményezője, egyben a működésének támogatója is kíván lenni. Kéri a fiatalabb hozzátartozókat is, akik könnyebben tájékozódnak az interneten, szóljanak az idősebb családtagoknak erről a lehetőségről, illetve a vasárnapi alakuló ülés időpontjáról és helyszínéről, hogy minél többen már az elején bekapcsolódhassanak a klub működésébe.

 

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!