Aktuális

Alakulóban az idősek klubja – február 2-án újabb találkozó

2018. január 15.

Húszan vettek részt a felsőcsatári idősek klubjának múlt vasárnap délutánra meghirdetett alakuló ülésén, ahol a jelenlévők egyöntetűen kinyilvánították a szándékukat a szervezet létrehozására.

Körvonalazódik Felsőcsatáron az idősek klubja, december után vasárnap immár a második találkozót tartották a kultúrházban annak érdekében, hogy minél többen megismerjék az ezzel kapcsolatos lehetőségeket, és bekapcsolódjanak az előkészületekbe, a szervezésbe.

Mint Kratochvill Attila polgármester, a találkozó kezdeményezője elmondta, ő személy szerint évek óta szorgalmazza a klub megalakítását, ami most végre konkrét lépésekben is megnyilvánul. Hozzátette: az önkormányzat minden segítséget megad ahhoz, hogy a klub megalakuljon és működjön.

A jelenlévők mindegyike örömmel üdvözölte a kezdeményezést, már csak azért is, mert többen közülük Szombathelyen már részt vesznek idősekből alakult klubok munkájában. Megfogalmazódtak ugyanakkor kritikus vélemények is azzal kapcsolatban, hogy manapság inkább bezárkóznak az emberek, mintsem másokat közelebb engednék magukat, és ez alól sajnos Felsőcsatár se kivétel. Tenni kell tehát azért, hogy ez megváltozzon, s lehet, hogy éppen az idősebbeknek kell példát mutatniuk. Erre jó lehetőséget kínál a klubszerű működés.

Hozzáértők ugyanakkor felhívták a többiek figyelmét, hogy bár pályázati támogatásban csak az egyesületi formában működő szervezetek részesülhetnek, egyelőre – lemondva erről a lehetőségről – inkább a klubszerű működést kellene elkezdeni, s ha az sikeres lesz, a későbbiekben lehet gondolkodni egyesület megalakításáról. Viszont a klub előtt is ott a lehetőség, hogy csatlakozzon a megye csaknem negyven hasonló szerveződését összefogó egyesülethez, ami számos előnnyel járhat. A más településeken élő nyugdíjasokkal együtt mehetnek például kirándulni, színházba, bálba, emellett számos egyéb programba is bekapcsolódhatnak.

Dr. Szabó Mihály egy tíz részből álló előadássorozatot ajánlott az érdeklődők figyelmébe, a főorvos kedvcsinálóként meg is tartotta Méltósággal megöregedni című előadását.

A jelenlévőknek egyelőre nem sikerült megtalálni azt a személyt vagy személyeket, aki, illetve akik vállalnák a klub vezetését. Mivel többen is azt jelezték, hogy újabb személyek csatlakozása várható, a klub hivatalos megalakítását és a vezető(k) megválasztását a következő összejövetelre halasztották. Ennek időpontja: február 2-a, péntek, este öt óra. Helyszíne pedig a kultúrház klubja.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!