Aktuális

Új könyvek érkeztek a felsőcsatári könyvtárba

2018. január 31.

Csaknem félszáz új könyv érkezett szerdán a felsőcsatári könyvtárba. A gyermekeknek és a felnőtteknek szóló számos kötet mellett a horvát-magyar szótár is megtalálható a kínálatban.

Megérkezett szerdán az anyaintézményből, a Berzsenyi Dániel Könyvtárból az év elején szokásos ellátmány Felsőcsatárra. Ezúttal a szokásosnál kisebb mennyiséggel bővült a helyi könyvtár állománya, de így is sok új olvasmányt találhatnak a beiratkozott olvasók.

Az egyik ilyen, ráadásul hiánypótló kötet a horvát-magyar szótár, amit haszonnal forgathatnak a horvát nyelvet beszélők, illetve tanulók. De említhetnénk a Magyar helyesírási szótárat is, ami a Magyar Tudományos Akadémia ebben a tárgykörben megjelent tizenkettedik kiadása.

A gyerekeknek ajánlhatjuk a számos mesekönyv mellett a Mindentudók klubja sorozat darabjait, míg a felnőtteknek elsősorban a népszerű regények egy-egy példányát.

A könyvtár – hírlapolvasóval – keddenként délután kettő és öt, péntekenként pedig három és hat óra között tart nyitva.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!