Aktuális

Két halasztás után vasárnap rajtol a labdarúgó bajnokság

2018. március 13.

Az idény első két fordulójának elhalasztása után hivatalosan a 18. fordulóval rajtol a tervek szerint március 18-án, vasárnap a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Szombathelyi-csoportja. A Felsőcsatár a Szentpéterfát fogadja.

Hivatalosan már a harmadik tavaszi fordulónak kellene következnie a hétvégén, ám a pályák használhatatlansága miatt elhalasztották az első két összecsapást. A kiírás szerint a 16. fordulóból elhalasztott Felsőcsatár-Sé találkozót május 1-jén délután 5 órakor, a 17. fordulóra meghirdetett Balogunyom-Felsőcsatár mérkőzést pedig március 30-án, nagypénteken délután 4 órakor rendezik.

Bár az előttünk álló vasárnapra egyes időjósok a kemény fagy mellett havazást is ígérnek, a jelen állás szerint lesznek mérkőzések március 18-án. A Felsőcsatár délután 3 órakor hazai környezetben a Szentpéterfa gárdáját fogadja. Az ellenfél az ötödik a tabellán, míg a Felsőcsatár az utolsó előtti. Nem lesz könnyű mérkőzés, győzniük kell a hazaiaknak, ha előbbre szeretnének jutni. Ha győztesen hagyják el a pályát, egy helyet mindenképpen javítanak.

Hajrá, Felsőcsatár!

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!