Aktuális

A Pinkával ismerkedtek az iskolások a víz világnapján

2018. március 22.

A Pinka patak élővilágával ismerkedtek a felsőcsatári általános iskola felső tagozatos tanulói csütörtökön, a víz világnapja alkalmával. Az idei világnap nemzetközi szlogenje egyébként így hangzik: “Védd természetesen!”

“A 2018-as víz világnap nemzetközi szlogenje nem véletlenül lett a „Védd természetesen!”. Bolygónk legégetőbb problémáival a XX. században csak regionális szinteken foglalkoztak a nemzetek, mára azonban már nem csupán a víz tisztasága a globális kérdés. Árvizek, aszályok, vízszennyezés – mind károsítják a növényzetet, a talajt, a folyókat, a tavakat. Hogyan csökkenthetjük az ezek által okozott károkat? Hogyan szabhatunk gátat a környezetszennyezésnek? A megoldást a természet maga kínálja. A jellemzően egyetlen funkciót – például csatornázás – betöltő szürke infrastruktúra megoldásai mellett a zöld infrastruktúra térhódítása azért fontos, mert több probléma egyidejű kezelésére is lehetőséget nyújt. Új erdőket kell telepíteni, vissza kell kapcsolni a folyókat az árterekhez, helyre kell állítani a vizes élőhelyeket, hiszen ezek tartják egyensúlyban a víz körforgását, javítva az emberiség egészségét és életminőségét” – olvasható az idei világnap hivatalos honlapján.

A felsőcsatári általános iskola felső tagozatos tanulói ezen a napon “személyesen” győződhettek meg arról, hogyan lehet helyreállítani a vizes élőhelyeket, hogy azok egyensúlyban tartsák a víz körforgását. Tapasztalatszerzés céljából a Pinkához “kirándultak”, ahol Katona Lászlóné, a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársa tájékoztatta a diákokat a patak élővilágáról, a “működőképes” természetről.

A többi között elmondta, hogy a Pinka a keleti Alpokban ered, Felsőcsatárnál éri el Magyarországot, ahol déli irányba fordul és többször is átlépi az osztrák-magyar határt. Hét települést érint, majd Körmend fölött torkollik a Rába folyóba, annak bal oldali mellékvizeként. Kemestaródfa előtt jobbról a Strém patakot fogadja magába. Beszélt a hallépcső környezeti fontosságáról, megemlítve azt is, hogy a Pinka kedvelt horgászhely, melynek a vízében 26 halfajta él. Különösen jelentős halfajtái a paduc, a domolykó, a pisztráng és a márna. Szó volt a tájékoztatóban arról is, hogyan lehet megóvni a patak élővilágát, s hogy ebben nemcsak a szakembereknek, hanem mindenkinek szerepe, felelőssége van.

Az iskola alsó tagozatos osztályai is tartottak víz világnapi foglalkozásokat csütörtökön.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!