Aktuális

Szórakozva támogatták a felsőcsatári iskola tanulóit

2018. május 11.

“Támogass szórakozva!” – ezzel a mottóval hirdette meg jótékonysági délutánját a Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola „Több nyelven egy szívvel Iskolánkért” Közalapítványa. A rendezvény bevételét a diákok támogatásra fordítják.

A múlt szombaton megtartott jótékonysági délutánon hat előadást tekinthettek meg az érdeklődők a helyi művelődési házban. Schmalzl Frigyes alapítványi elnök és Szegleti Veronika intézményvezető köszöntője után elsőként a felsőcsatári HKD Četarci táncegyüttes lépett színpadra, akiknek a műsorát megérdemelt vastaps kísérte. Az X-Faktorból ismert nárai fiatalember, Kovács Pál akusztikus műsorával szórakoztatta a közönséget. A nagyszerű énekes – anyák napja lévén – Leonard Cohen: Hallelujah című világhírű számának az előadásával köszöntött az édesanyákat.

A táplánszentkereszti Tavaszi Szél Citerazenekar is nagy tapsot kapott igényes népzenéjéért. Az iskola dolgozóját, Balázs Henriettát pedig ezúttal úgy ismerhette meg a közönség, mint kiváló énekesnőt. Többek között Whitney Houston és a Neoton Familia dalai csendültek fel az előadásában. Több rövid jelenettel lépett színpadra a Kék Holló Színtársulat. A programot a retro zenéket játszó Joci Fater és barátai zenekar fiatalokat zavarba ejtő eleven és szívből jövő örömzenélése zárta – ahogy az iskola honlapján is olvasható.

Valamennyi fellépő és közreműködő ingyen vállalta a szereplést, míg a Kék Holló Színtársulat a Berzsenyi Dániel Könyvtár támogatásának köszönhetően érkezett Felsőcsatárra.

“Ez a rendezvény ékes példája annak, hogyan foghat össze egy közösség egy nemes cél érdekében, hiszen nem valósulhatott volna meg az aktív és a jó szándék erejében bízó kezdeményezők, szervezők és tenni akaró támogatók nélkül. Ezúton is szeretnénk köszönetünket tolmácsolni valamennyiüknek” – fogalmazott a közalapítvány elnöke.

A rendezvényen készült fotókból összeállított galéria itt tekinthető meg.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!