Aktuális

Hat leendő iskolás búcsúzott az óvodától az évzárón

2018. június 14.

Megtartotta ünnepélyes tanévzáróját a felsőcsatári óvoda. Szülők, nagyszülők, családtagok és ismerősök előtt mutatták be a műsorukat az intézmény “lakói” a helyi kultúrházban, majd búcsút vettek attól a hat nagycsoportostól, akik szeptembertől iskolások lesznek.

Derdák Tímea, Pezenhoffer Hanna, Vörös Hanna, Berzsenyi Bendegúz, Glavanovics Marcell és Gyenese Péter – ők hatan azok, akik megkapták a “tarisznyájukat”, elköszöntek az óvodától, hiszen ősszel már az iskola padjait koptatják.

Ám mielőtt végleg búcsút intettek a társaknak, velük együtt adták elő a színpadon mindazt a sok – magyar és horvát nyelven megtanult – mondókát, verset, dalt és táncos jelenetet, amivel könnyeket csaltak a nézőtéren helyet foglaló hozzátartozók szemébe, s amivel persze kiérdemelték a nézőközönség tapsát. És tegyük hozzá, méltán jutalmazták így az óvodásokat, hiszen nagyon színvonalas műsorral lepték meg az évzáró résztvevőit.

Zárásként Szilvágyi Péterné, az óvoda vezetője mondott köszönetet az intézményt fenntartó felsőcsatári önkormányzatnak, valamint az óvodában dolgozó, továbbá az őket sokféle módon segítő, támogató személyeknek, hogy ezúttal is sikeres évet zárhattak.

Az ünnepségről készült képgalériát itt lehet megnézni.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!