Aktuális

Tudnivalók a lomtalanítási akcióról – a fémeket a tűzoltók gyűjtik

2018. augusztus 2.

Felhívást tett közzé a felsőcsatári önkormányzat az augusztus 13-ára tervezett lomtalanítással kapcsolatban, amit a postaládákba is eljuttatnak. Fontos tudni, hogy lesz e-hulladék gyűjtés is, továbbá a fémeket a helyi tűzoltók gyűjtik majd be.

Az alábbiakban teljes terjedelmében közzétesszük az önkormányzat tájékoztatóját:

F E L H Í V Á S

Felsőcsatár Község Önkormányzata értesíti a lakosságot, hogy az STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.

LOMTALANÍTÁSI AKCIÓT SZERVEZ.

A LIM-LOM ÖSSZEGYŰJTÉSE A TAVALYIAK SZERINT TÖRTÉNIK.

NEM AZ INGATLANJAIK ELÉ KELL A HULLADÉKOT KIHELYEZNI, HANEM A TELEPÜLÉSEN EGY HELYRE:

a Néphadsereg utca-Arany János utca kereszteződésénél lévő üres (Narda vízfolyás melletti sarki telek) önkormányzati területre

2018. augusztus 12-én (vasárnap) reggel 8.00 órától

2018. augusztus 13-án (hétfőn) reggel 7.00 óráig.

FONTOS:

A lomtalanítás során csak a nem veszélyes, nagy darabos hulladék adható át a közszolgáltatónak. (Például: bútor, ágybetét, matrac, szőnyeg.)

A közszolgáltató a lomtalanítás során az alábbi hulladékokat NEM veszi át:

  • zöldhulladék (kerti hulladék, nyesedék),
  • szelektív hulladék,
  • állati tetem,
  • trágya,
  • bontásból származó autó alkatrész (kárpit, szélvédő, lökhárító stb.),
  • építési törmelék (mosdókagyló, csempe, WC csésze),
  • lapátos, zsákos hulladék,
  • személy-, teherautó, traktor gumiabroncs,
  • veszélyes hulladék (pl. permetezőszer göngyöleg, maradék festék, festékes göngyöleg, akkumulátor, neoncső, hullámpala, gyógyszer, fáradt olaj, olajos, üzemanyagos göngyöleg stb.),
  • ELEKTRONIKAI HULLADÉK (pl. selejtes hűtő, televízió, háztartási gép).

Kérjük a lakosságot, hogy a fenti hulladékokat ne tegyék ki a gyűjtőhelyre, mivel NEM szállítja el azokat a szolgáltató!

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést is tartunk.

2018. augusztus 13-án (hétfőn) este 19.00 óráig az önkormányzati hivatal mögötti udvarra (Felsőcsatár, Petőfi u. 74.) lehet elhelyezni az e-hulladékot.

Elszállításra kerülnek:

  • Háztartási gépek (kis- és nagy berendezések): hűtő, mosógép, mosogatógép, kisgépek, lámpatestek (darálók, robotgépek, kávéfőzők, stb.)
  • Számítógépek, telefonok, egyéb irodatechnikai berendezések: számítógépek, monitorok, asztali telefon, nyomtatók, fénymásolók, modemek, ezek alkatrészei, pl. panelek, stb.
  • Szórakoztató elektronikai cikkek: rádió, TV, lejátszók, rádió, stb.
  • Elektromos és elektronikus barkácsgépek, szerszámok: fúrógép, ütvefúró, sarokcsiszoló, stb.

Kérjük, hogy a bontott, hiányos készülékeket (pl.: képcső nélküli televízió, monitor), valamint a festékpatronokat ne rakják le.

Fémhulladék gyűjtést is tartunk.

Kérjük a lakosságot, hogy a fémhulladékot ne vigyék ki a megjelölt lomtalanítási helyre, mert a Felsőcsatári Önkéntes Tűzoltó Testület tagjai az alábbi időpontokban házról házra járva összeszedik azt (Kérjük, a fémhulladékot az ingatlan elé ne rakják ki):

2018. augusztus 9-én (csütörtökön) és 2018. augusztus 10-én (pénteken) az esti órákban.

A tűzoltóknak jelezni az alábbi telefonszámon lehet: 06/30/362-9351 (Biroczki Zoltán).

Felsőcsatár Község Önkormányzata

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!