Aktuális

A Bajánsenye elvitte a három pontot Felsőcsatárról

2018. szeptember 11.

Harmadik vereségét szenvedte el vasárnap az őszi idényben a Felsőcsatár együttese, ezúttal a Bajánsenye csapatától kapott ki a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Déli csoportjában lejátszott negyedik fordulós mérkőzésen.

Az utolsó percben sikerült némileg szépíteni az eredményen.

Felsőcsatári KSK-Bajánsenye SE 2-3 (1-1)

Felsőcsatári KSK: Szabó C. – Csoknyai, Gerencsér, Veres, Simon K. (Kulics) – Horváth Sz. (Perlaki), Krancz Gy. (Laki), Schmalzl, Tieber – Böhm (Kopácsi), Horváth L.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Tapogatózó játékkal indult a mérkőzés a Felsőcsatáron újoncnak számító Bajánsenye ellen, mindkét csapat arra játszott, hogy kinyíljon az ellenfél védelme. A félidő második felében aztán megélénkült a játék, itt is, ott is több volt a kezdeményezés. Ezek egyike a hazaiakat hozta gólhelyzetbe a 41. percben, amikor is Horváth Szabolcs betalált az ellenfél hálójába. A hazaiak azonban nem sokáig örülhettek a gólnak, három perccel később egyenlített a Bajánsenye.

Szünet után ismét a vendégek kezdeményeztek többet, láthatóan uralni akarták a mérkőzést, ami sikerült is. Mezőnyfölényüket aztán gólra, gólokra is váltották a 63. és a 72. percben, így magabiztos vezetéssel vágtak neki az utolsó negyed órának. Tieber piros lapot kapott, így tíz emberre fogyatkozott a Felsőcsatár. A végére kicsit paprikás lett a hangulat, a hazaiak sem hagyták annyiban a dolgot, és a csereként beállt Kopácsi (képünkön) az utolsó percben még szépíteni tudott.

A Felsőcsatár a vereséggel hátrébb csúszott a tabellán, most a tizenkettedik.

Ifi:

Felsőcsatári KSK-Bajánsenye SE 2-0 (2-0)

A fiatalok megszerezték az idény első győzelmét, most a kilencedik helyet foglalják el.

Szeptember 16-án, vasárnap a Gyöngyöshermán-Szentkirály fogadja a Felsőcsatárt, a mérkőzés fél 5-kor kezdődik. Ellenfelünk eddig száz százalékos teljesítménnyel – gyengébb gólkülönbséggel – a harmadik a tabellán. Nehéz küzdelem vár a felsőcsatáriakra.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!