Aktuális

Volt munkatársai köszöntötték a nyugdíjba vonuló Krancz Tibort

2018. szeptember 28.

Tizenhárom évig volt karbantartó a felsőcsatári önkormányzat alkalmazásában Krancz Tibor, aki a napokban nyugdíjba vonult. Volt munkatársai, a képviselő-testület tagjai és a közös hivatal vezetője köszöntötték a kultúrház klubjában.

“Az életed során bezárult egy ajtó, ami volt, mind Tiéd, nincs végrehajtó, ki elvenné Tőled a sok kedves évet, a munkád során gyűjtött ezer szép emléket!”

Ez a kis versike volt olvasható azon az alkalmi oklevélen, amivel elköszöntek a volt munkatársak a nyugdíjba vonuló Krancz Tibortól a művelődési ház klubjában tartott nyugdíjas búcsúztatón.

Kratochwill Attila polgármester méltatta Krancz Tibor áldozatos munkáját, amit több mint egy évtizeden keresztül végzett a falu érdekében. A hivatalos megfogalmazás szerint karbantartóként dolgozott, de helyesebb, ha azt mondjuk: valódi gondnoka volt a településnek, hiszen mindig megtalálta, hol kell szépíteni, csinosítani a falut, mire fér rá a karbantartás, hol kell összeszedni a szemetet vagy felszórni az éppen síkos járdát. A polgármester is ezt emelte ki a beszédében, majd ajándékokat adott át az ünnepeltnek.

Gratulált a friss nyugdíjasnak a közös önkormányzati hivatal képviseletében Horváth Eszter jegyző is, aki szintén ajándékkal érkezett az eseményre.

Krancz Tibor meghatottan mondott köszönetet a kedves gesztusokért a volt főnökeinek és a munkatársainak, majd előkerültek azok a vidám, sokszor kacagtató történetek, amiket újra és újra szívesen elmesélt az őt búcsúztató társaságnak.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!