Aktuális

Még a tejeskannából is bort mértek a szüreti felvonuláson

2018. október 8.

Az idén is nagy sikere volt a szüreti felvonulásnak és a bálnak Felsőcsatáron. Több százan vonultak végig szombaton a település utcáin, nagyszerűen sikerült bemutatni a vendégeknek, hogy milyen is a “A mi kis falunk, Felsőcsatár” ilyenkor, szüret idején.

Nem csak Teca kocsmája “gurult” végig ezen a nyári meleget idéző szombaton a település utcáin, hanem arról is meggyőződhetett mindenki, hogy különleges alkalmakkor még a tejeskannából mért bor is igen jól tud esni.

Mert bornak és vidámságnak nem volt híján senki a felsőcsatári szüreti mulatságban. Nem is csoda, hogy mire meghirdették a fröccsivó versenyt, addigra szomjas embert már alig lehetett találni Felsőcsatáron.

A menetet – ahogy az előző években megszokhattuk – ezúttal is Szentgotthárd Város Fúvószenekara vezette, amelynek tagjai a megállóhelyeken is adtak rövid ízelítőt a repertoárjukból. Nagy sikerük volt, ahogy a körmendi Senior Néptáncegyüttes és persze a helyi óvodások műsorának is – utóbbiak az idén igazi törpekavalkádot mutattak be, amiből az intézmény dolgozói se maradtak ki.

A feldíszített traktorok előbb a Petőfi, majd a Néphadsereg és az Arany János utcán gurultak végig. Bár szám szerint az idén kevesebb volt a jármű, mint tavaly, de az azokat kísérő “felvonulók” mindenben kárpótolták az érdeklődőket.

Mire az Arany János utca végére ért a menet, őszbe fordult a nyár, ám a hangulatot semmi se törte meg. Az csak fokozódott, míg az egészet meg nem “koronázta” az esti bál.

Íme, a válogatás a szüreti felvonulás képeiből.

 

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!