Aktuális

Nem erőltette meg magát a listavezető Felsőcsatáron

2018. október 9.

Tovább tart a Felsőcsatár vergődése, a csapat sorozatban a hatodik mérkőzését veszítette el vasárnap a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Déli csoportjában lejátszott nyolcadik fordulós mérkőzésen.

Most a listavezető, eddig hibátlan körmendi csapat győzött könnyedén a Felsőcsatár otthonában.

Felsőcsatári KSK-Tutitextil-Körmend VSE 1-5 (0-4)

Felsőcsatári KSK: Szabó C. – Gerencsér (Simon K.), Csoknyai, Kopácsi, Veres – Krancz Gy., Laki, Schmalzl, Böhm – Kulics, Horváth L.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

A szűk kerettel kiálló hazai csapat csakhamar megismerte a vendégek erősségeit, a listavezető, eddig pontot sem vesztő körmendiek gyorsan felülkerekedtek a vendéglátókon, s már a 10. percben megszerezték a vezetést. A lendületük ezután sem csökkent, újabb találatokkal biztosították be magukat a 18., a 21. és a 38. percben, így négy gólos hátránnyal vonult a Felsőcsatár az öltözőbe.

A második félidőt takaréklángon kezdték a vendégek, úgy tűnt, lefutottnak érzik a meccset, amibe belefért az is, hogy hagyták kezdeményezni a hazaiakat. Schmalzl (képünkön) az 56. percben eredményes is volt. A hátralévő időben nem sok minden történt a pályán, a körmendiek öt cserejátékosukat is felvonultatták, ami tisztán mutatta, hogy csupán az eredmény megtartására törekednek. Ennek ellenére a 81. percben azért még beköszöntöttek a hazaiak kapujába. A mérkőzés barátságos jellegére utal az is, hogy a játékvezetők mindössze egy-egy sárga lapot osztottak ki.

A Felsőcsatár továbbra is csupán három pont birtokosa, amit még a második fordulóban aratott győzelmükkel szereztek, azóta viszont hatszor is kikapott a csapat, így a tizennegyedik helyet foglalja el.

Ifi:

Felsőcsatári KSK-Tutitextil-Körmend VSE 1-9 (0-4)

A körmendi fiatalok gólparádét rendeztek. A Felsőcsatár ifi csapata nyolc meccs után most a tizenkettedik.

Vasárnap Náraiban lép pályára a Felsőcsatár, a mérkőzés délután 3 órakor kezdődik. Végre egy olyan csapat, amelyik nem ismeretlen a csatáriak számára, hiszen a korábbi években mindkét együttes ugyanabban a csoportban játszott. Ám míg a Nárai tartja a lépést a korábbi Körmendi-csoport erős csapataival, hiszen a hetedik helyet foglalja el, addig a Felsőcsatár sajnos leszakadóban van.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!