Aktuális

Jákon sem sikerült a pontszerzés a Felsőcsatár csapatának

2018. november 13.

Az idény utolsó idegenbeli mérkőzésén sem sikerült a pontszerzés a Felsőcsatárnak, a második félidei játék alapján megérdemelten nyert a Ják a tizenötödik fordulóban lejátszott mérkőzésen a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Déli csoportjában.

A szünetben még a Felsőcsatár vezetett.

Jáki SE-Felsőcsatári KSK 3-1 (0-1)

Felsőcsatári KSK: Horváth L. – Gerencsér, Csoknyai, Simon (Veres), Kiss M. – Virág, Böhm, Kopácsi, Tieber – Perlaki, Kulics (Horváth M.)

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Magabiztosan kezdett a vendég Felsőcsatár, de hamar, már a 16. percben cserére kényszerült, ami kissé visszavetette a játékát. A csapat ennek ellenére lendületesen focizott tovább, és Csoknyai (képünkön) révén a 24. percben meg is szerezte a vezetést. A félidő hátralévő percei viszonylag eseménytelenül teltek.

A második játékrészre feljavultak a hazaiak, sorra vezették a támadásokat, csak idő kérdése volt, hogy mikor egyenlítenek. Ez az 59. percben sikerült is. A döntetlennel egyik csapat se szeretett volna kiegyezni, mindkét oldalon akadtak gólhelyzetek, de az eredmény az utolsó tíz percig nem változott. Akkor viszont felülkerekedtek a jákiak, és nyolc percen belül két gólt is rúgtak, ezzel otthon tartották a három pontot.

A Felsőcsatár csak győzelem esetén tudott volna feljebb kapaszkodni, így viszont maradt az utolsó előtti helyen.

Vasárnap a csapat utolsó mérkőzése következik, miután a Felsőcsatár egy héttel később szabadnapos lesz. A Körmendi Téglagyár együttesét fogadják hazai pályán, a meccs kezdési időpontja délután 1 óra. Az ellenfél hosszú ideig sereghajtó volt, ám mostanra felkapaszkodott a tizennegyedik helyre. Győzelem esetén viszont a Felsőcsatár pontszámban beérhetné.

Ifi:

Jáki SE-Felsőcsatári KSK 0-2 (0-1)

A fiatalok a tizennegyedik helyet foglalják el.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!