Aktuális

Beszámolt munkájáról a horvát nemzetiségi önkormányzat

2018. december 6.

Beszámolót tartott az idei munkájáról a pénteki közmeghallgatáson Felsőcsatár Horvát Nemzetiségi Önkormányzata. Pezenhoffer Antalné elnök ismertette a hallgatósággal, mi mindennel foglalkoztak 2018-ban.

A nemzetiségi önkormányzat beszámolóját az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük:

Dobar večer, se Vas jako lipo pozdravim!

Szeretettel köszöntöm Önöket, kérem, hallgassák meg a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat ez évi beszámolóját.

Önkormányzatunk három képviselővel működik, helyettesem, Cseri Tivadar munkahelyi elfoglaltsága miatt legnagyobb sajnálatára nem tud részt venni a mai közmeghallgatáson.

Tevékenységünk elsődleges célja: horvát nyelvünk, hagyományaink, gazdag kulturális örökségünk megőrzése, ápolása. Ezt leginkább a mi szép falunkban működő – az előbb említett feladatokat magáénak érző – civil szervezetek tudják megvalósítani. Ezért fontosnak tartjuk a több, mint  tíz éve működő tánccsoport, énekkar és a rozmaringszedés hagyományát ápoló fiatalok támogatását. Tesszük mindezeket az ehhez szükséges anyagiak biztosításával, fellépéseik, rendezvényeik támogatásával.

Megpróbálom  összefoglalni az idei történéseket, eseményeket, kiadásokat.

A legnagyobb kihívás már januárban előttünk állt. A Vas  megyei horvát bál megszervezése, megrendezése hat év után ismét Felsőcsatár feladata lett. Természetesen a január 27-ei  esemény  előzetes munkálatait már jóval korábban elkezdtük, a helyszínt és a zenekarokat  már nyár elején lefoglaltuk. A Művelődési és Sportház mellett döntöttünk, mert a Tóvendéglőt már „kinőtte” a mindig nagy érdeklődésre számot tartó bál. A bál sikeres megrendezéséhez nagy szükségünk volt az összefogásra. Mindkét önkormányzat képviselői, polgármesterünk és felesége, jegyző asszony, a tűzoltók, énekkarosok és táncosok mindent megtettek annak érdekében, hogy ez a kicsi falu ilyen sikeres bált rendezzen. Köszönet érte valamennyiüknek!

A rozmaringszedés hagyományát, amit fiataljaink évtizedeken át hűen megőriztek, mi is támogatjuk minden évben, mert a kísérő zenészek, zenekar költségét nem tudják önállóan előteremteni. Tánccsoportunk a megyében, de azon kívül is nagy népszerűségnek örvend. Februárban meghívást  kapott Mohácsra, a busójárás helyszínére. Autóbuszt béreltünk és többen elkísértük őket, ahol a nagy hidegben két helyen is nagy sikerrel szerepeltek. Ezen kívül felléptek még a gencsapáti pünkösdön, a büki horvát napon, Alsóújlakon és Pornóapátiban. A decemberi szépkorúak napján mi is láthatjuk őket itt, a kultúrházban. Nagyon szeretnénk, ha nekik és a tamburásoknak is lenne jövője, ennek utánpótlás-keresés és rendszeres próba a feltétele. Mi megtettük a magunkét, megvannak a hangszerek, a szép népviseletek a tánchoz.

Májusban a vaskeresztesi templom adott otthont a már tizenegyedik alkalommal megtartott kórustalálkozónak. Plébániánk minden falujában működik énekkar, így három nyelven énekel a hat kórus. Jövőre nálunk folytatódik ez a szép hagyomány.

Május elsején többen részt vettünk az évi rendszerességgel megtartott egyházmegyei zarándoklaton, ennek idén Szombathely adott otthont, így nem járt költséggel.

A már szintén hagyományosnak mondható lovas hűségtúrán is ott volt az énekkar, a koszorúzás helyén is énekeltek, majd elkísérték a lovasokat és a fúvószenekart a műsor helyszínére, a Pezi fogadó parkolójába, ahol szintén felléptek.

Augusztus végén a mariazelli horvát zarándoklat idén külön hangsúlyt kapott, ugyanis plébániánk kapta meg egy évre a vándor Szűzanya szobrát. Ezt 26-án hoztuk el Nardára, ahonnan október 27-én ünnepélyes gyalogos zarándoklattal kísértük a csatári templomba. Január 5-éig fogadjuk a zarándokokat, ezek lebonyolításához, költségeihez a horvát önkormányzat is segítséget nyújt. A mariazelli út buszköltségét teljes mértékben mi álltuk. Azoknak, akik  egész évben lelkesen részt vesznek a horvát rendezvényeken, segítik ezek sikerét, újra szerveztünk egy kirándulást az anyaországba, Horvátországba. Szeptember 13-16. között az Isztriai félszigeten nyaraltunk, Pula és Rovinj nevezetességeiben gyönyörködtünk. Az ilyen közös utak buszköltségét az önkormányzat magára vállalja.

Idén fiataljaink újra megszervezték a hagyományos,  szüreti felvonulást.

Az óvoda november 9-én tartotta meg Szent Márton-napi lampionos felvonulását, erre az énekkart minden évben meghívják. Az óvodásokkal és a szüleikkel együtt énekelve vonulunk végig a templomig és vissza. Itt jegyzem meg, hogy pár ház kivételével, ahol kis mécsesek is égtek az ablakpárkányon vagy a kerítésen, szinte egy lélek sem volt a kapuban vagy az ablakokban… Ne legyünk ennyire közömbösek… Bár azt is el tudom képzelni, hogy nem tudtak az eseményről, hiszen nem mindenki használ internetet, nem nézi a falu weboldalát.

A szombathelyi Croatica Horvát Teke Klub meghívására négy fős férficsapatunk részt vett a tekeversenyen, ahol 2. helyezést értek el, ezúton is gratulálunk.

Jövő szombaton, december 8-án a plébánia és a Rozmaring énekkar adventi koncertet rendez több környékbeli énekkar meghívásával, amit gyertyás körmenet követ a vándor Szűzanya szobrával. Utána mindenkit szeretettel várunk a kultúrházba, a vendéglátás költségét a horvát önkormányzat viseli.

Pénzügyeinkről is szeretnénk beszámolni, igyekszünk mindig jó célra használni a kapott központi támogatást. Ennek mértéke nagyban függ az előző évben végzett munkától, ezért is hívják feladatalapú támogatásnak. Ehhez nagyban hozzájárul jegyző asszonyunk munkája, aki minden döntésünket határozatba foglalja, ezek alapján pontoznak bennünket. Két sikeres pályázatunk is volt, ebből fedeztük a mariazelli út és az isztriai kirándulás autóbuszköltségét. Előfizetjük a Hrvatski Glasnik (Horvát Hírmondó) című hetilapot és a Horvát Kalendáriumból is 20 darabot osztottunk szét.

A helyi óvodát, iskolát is igyekszünk anyagilag is támogatni. A horvátos iskolások nyári táboroztatásához, horvát nyelvű szakmai anyagok beszerzéséhez minden évben hozzájárulunk.

Hamarosan – vagy talán végre – elkészül az úgynevezett „falufilm”, szép környezetünket, hagyományainkat, nemzetiségi csoportjainkat megörökítő felvételekkel. Sokáig húzódtak a felvételek, többször az időjárás szólt közbe, szerettük volna, ha mind a négy évszakban készülnek felvételek, minden fontos esemény szerepeljen a filmen. Januárban vagy februárban egy jó kis vasárnap délutáni program lehet ennek bemutatása.

Hagyományaink, gazdag kultúránk megőrzése, ápolása, nemzedékről nemzedékre történő átörökítése mindannyiunk feladata. Vegyenek részt minél többen a civil szervezetek, egyesületek munkájában, legyenek ott a rendezvényeken, hogy elmondhassuk, Felsőcsatáron van közösség, van pezsgő közösségi élet.  A horvát önkormányzat ebben partner, ígérem, hogy továbbra is támogatni fogjuk mindezeket. Várjuk ehhez kapcsolódó ötleteiket, javaslataikat

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Pezenhoffer Antalné

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!