Aktuális

Az országos sajtót is bejárta a kocsma bezárásának a híre

2019. január 7.

A megyei sajtó után az országos médiumokban is téma lett a felsőcsatári italbolt esetleges bezárásának híre. Január 8-án, vasárnap a napi.hu közölt helyszíni beszámolót az ügyben, az írást aznap és hétfőn számos más orgánum is átvette, illetve szemlézte.

Helyszíni riportban számolt be a napi.hu internetes oldala vasárnap a felsőcsatári italbolt esetleges bezárásáról Amikor az egész falu megmozdul a kocsmáért címmel. Az írást a többi között az nlcafe.hu is szemlézte.

“Felsőcsatáron egyik napról a másikra zárt volna be a kocsma. Nem azért, mint az országban sok helyen, hogy olcsóbb lett a boltokban dömpingsört venni, mint kocsmába járni, hanem mert a szomszédos közértnek nincs más irány, ahova terjeszkedhetne. A falu összefogott, a boltlánc pedig keresi a kompromisszumot” – olvasható a cikk bevezetőjében.

A szerző aztán helybelieket szólaltat meg, akik szerint “Ez a hely olyan, mint egy mágnes, összehúzza az embereket”. Sokan fájlalnák, ha be kellene zárni a kocsmát, ám a döntés egyelőre várat magára, ugyanis a boltot üzemeltető, valamint a kocsmaépületet tulajdonló Coop illetékes vezetője keresi a kompromisszumos megoldást. Ezt igyekszik elősegíteni Kratochvill Attila polgármester is, kihangsúlyozva, hogy az önkormányzat jelen esetben nem illetékes az ügyben, de mivel az embereknek fontos a hely, kötelességének érzi, hogy segítsen megoldást találni a helyzetre.

A megoldás tehát még várat magára. Elképzelhető, hogy a Coop létesít egy új, könnyűszerkezetes üzlethelyiséget, de ehhez először meg kell vizsgálni, milyen költségekkel járna mindez. Jó hír az írás végéről, hogy mindenképpen kompromisszumos megoldást keresnek, ami minden félnek jó lehet.

A teljes cikk itt olvasható el.

Fotó: napi.hu/Molnár Zsolt

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!