Aktuális

A szentpéterfai színjátszók vendégjátéka Felsőcsatáron

2019. április 16.

A Horvát Nemzetiségi Önkormányzat meghívására virágvasárnap este nagy sikerrel szerepeltek a szentpéterfai színjátszók a felsőcsatári kultúrházban. „Mit szólnak majd az emberek?” címmel adtak elő egy fordulatos, vidám darabot.

Tímárné Skrapits Anna, a darab „rendezője” jó érzékkel osztotta ki a szerepeket, mindenki testhezálló feladatot kapott. Több, mint ötven ember töltötte meg a nézőteret, és sok-sok tapssal jutalmazta a már „profi” szinten játszó szereplőket. Nem csak helyiek voltak kíváncsiak a szentpéterfai társulat játékára, hanem a szomszédos osztrák falvakból, továbbá Nardáról és Horvátlövőről is érkeztek érdeklődők. Igazán sajnálhatják, akik nem jöttek el, nem nézték meg ezt a szórakoztató darabot.

A végén vastapssal fejeződött be az előadás, ezt követően megvendégeltük a társulat tagjait. Átadtuk az önkéntes adományokat tartalmazó dobozt, amit a bejáratnál helyeztünk el. Szendvics, pogácsa és sütemény került az asztalokra, egy pohár bor (vagy ásványvíz) mellett elbeszélgettünk, megköszöntük a kellemes élményt.

Pezenhofferné Rózsa

Íme, néhány fotó az előadásról, illetve a közönségről.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!