Aktuális

Magas színvonalú műsorral érkeztek a mohácsiak Felsőcsatárra

2019. április 30.

Fergeteges műsort adott szombaton este a felsőcsatári kultúrházban a Mohácsi Sokác Olvasókör felnőtt és ifjúsági csoportja. A helyi horvát önkormányzat látta vendégül a mohácsiakat, további közös programok is lesznek.

Két napos autóbuszos kirándulást szervezett Mohácsra, az ott élő horvátokhoz a Felsőcsatári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat. A kirándulók részt vettek a babfőző fesztiválon, majd hazafelé Baját is útba ejtették – írtuk 2017. augusztus 17-én. Aztán a folytatás tavaly, egészen pontosan február 9-én: Elfogadva a mohácsiak meghívását, a felsőcsatári HKD Četarci tánccsoport is fellépett szombaton a tömegeket vonzó busójáráson. A fiatalok három alkalommal mutatták be a műsorukat a szabadtéri színpadokon.

A két horvát közösség közötti kapcsolat erősítése végett most végre a mohácsiak is eljöttek Felsőcsatárra. A Mohácsi Sokác Olvasókör felnőtt és ifjúsági csoportjának tagjai, mintegy harmincan vendégszerepeltek szombaton a felsőcsatári kultúrházban. Akik ott voltak – lehettek volna többen is – fergeteges műsornak tapsolhattak. A vendégek professzionális előadásban mutatták meg a tudásukat.

A mohácsiak zenekarát csupa ifjú tehetség alkotja, jellegzetes horvát muzsikájukkal akár önálló koncertet is adhattak volna, ám ez csak egy része volt a repertoárjuknak, hiszen az alapvető feladatuk, hogy talpalávalót szolgáltassanak a táncosoknak, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt. S ami külön is említést érdemel: a fiatalok nem csak bravúros hangszertudásukról, hanem énekesi tehetségükről is számot adtak ezen a különleges estén.

A táncosokról pedig azt feltétlenül érdemes megjegyezni, hogy amit remek koreográfiával előadtak, az nem csupán tánc volt, hanem a sokácok hagyományait felelevenítő életképek különleges sorozata. Énekkel, tánccal, mozdulatokkal – és ami szintén ritkaság, a színpadot megtöltő eszközökkel, kellékekkel jól kiegészítve. A felsőcsatári kultúrház nem éppen kicsi színpada ezen az estén bizony szűknek bizonyult.

A mohácsiak műsorába illeszkedő saját műsorával kétszer is színpadra lépett a felsőcsatári HKD Četarci tánccsoport, ugyancsak remek formában.

A műsort, ami az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg, jelenlétével megtisztelte Gugán János, az Országos Horvát Önkormányzat elnöke, Mladen Andrlič , a Horvát Köztársaság magyarországi nagykövete, valamint dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke.

Este a helyi horvát önkormányzat vacsorával kedveskedett a mohácsi vendégeknek.

A műsorról készült fotókat itt lehet megnézni.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!