Aktuális

Nemzetiségek napja és kórustalálkozó szombaton Nardán

2019. június 5.

Második alkalommal szervezi meg a megyében élő nemzetiségek napját a Szombathelyi Egyházmegye, a szombati nardai eseményhez ezúttal kórustalálkozó is társul. A program délelőtt 10 órakor kezdődik a volt plébánia udvarán.

A Szombathelyi Egyházmegyének nagy kincsei az itt élő nemzeti kisebbségek – ezt dr. Székely János megyés püspök mondta egy évvel ezelőtt Kőszegfalván, ahol első alkalommal rendezték meg az egyházmegye német, horvát és szlovén nemzetiségű híveinek találkozóját. Az idén immár másodszor szervezik a találkozót, aminek ezúttal a nardai plébánia ad otthont június 8-án, szombaton.

A horvát, a német és a szlovén nemzetiségek mellett az idén a lengyelek is képviseltetik magukat a délelőtt 10 órakor kezdődő eseményen. Fél 11-kor dr. Székely János megyés püspök mutat be szentmisét a plébánia udvarán felállított sátorban, majd ebéddel látják vendégül a híveket.

Délután kultúrműsor lesz, aminek részeként megtartják a szentpéterfai plébániához tartozó települések nemzetiségi kórusainak hagyományos találkozóját, bemutatóját is. Az eseményen természetesen ott lesznek a felsőcsatári horvátok is, a kórustalálkozón pedig bemutatja műsorát a Rozmaring énekkar is.

Felvételünk a tavalyi kőszegfalvai találkozón készült.

A kép forrása: magyarkurir.hu

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!