Aktuális

Hűségtúra: szombaton 3 órakor koszorúzás, majd felvonulás

2019. június 27.

Az idén is megrendezi hűségtúra elnevezésű programját a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület. Az esemény fővédnöke dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő. A túrázók szombaton érkeznek Felsőcsatárra.

A Hűségtúra a hűség falvaiban elnevezésű lovas túrát, felvonulást első alkalommal 2012-ben hagyományteremtő szándékkal szervezték meg a Trianon emlékhónap Szombathelyen programsorozat záró rendezvényeként. Az eseményt azóta minden évben megtartják, az idén immár nyolcadik alkalommal. A két napos túra ezúttal június 29-án és 30-án lesz.

A hűségtúra résztvevői szombaton érkeznek Felsőcsatárra. A szokott módon délután 3 órakor koszorúzás lesz a hősi emlékműnél, majd a résztvevők fúvószenekari felvezetéssel a Petőfi, illetve a Néphadsereg utcán át haladva érkeznek meg a Pinka hídjáig. A program a gyermeküdülőnél folytatódik.

A részletes menetrendet a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület honlapján közölték.

Íme:

Június 29. (szombat)

7 óra
Találkozás a szombathelyi lovardában
(lovak tisztítása, szerszámozása, felkészülés a túrára)

8 óra
Indulás a szombathelyi lovardából

9 óra 30 perc
Gyülekező a parkerdei büfénél
Találkozó a csatlakozó lovasokkal

11 óra
Érkezés Nardára
Koszorúzás az Emlékműnél
Rövid pihenő

12 óra
Indulás Felsőcsatárra

12 óra 30 perc
Érkezés Felsőcsatárra
Ebéd, pihenő

15 óra
Ünnepi felvonulás a Szombathelyi Fúvós Zenekar felvezetésével
Koszorúzás az emlékműnél

Ünnepi műsor
Szombathelyi Fúvós Zenekar
Polgármesteri köszöntő
Dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő beszéde
Este vacsora, nótaszó

Tábor, műsor, szállás a felsőcsatári gyermeküdülőnél

Június 30. (vasárnap)

10 óra
Indulás Vaskeresztesre

10 óra 30 perc
Érkezés Vaskeresztesre
Koszorúzás a Trianoni Emlékhelyen
11 óra
Indulás Pornóapátiba

12 óra 30 perc
Érkezés Pornóapátiba
Koszorúzás a világháborús emlékműnél

13 óra
Indulás Horvátlövőre

13 óra 30 perc
Érkezés Horvátlövőre
Koszorúzás a Trianoni Emlékhelyen
Ebéd, pihenő
Innen a különböző csoportok kötetlen időben indulnak haza.

Közlik még, hogy a programunkra mindenkit hívnak és várnak. A gyalog, kerékpárral vagy más közlekedési eszközzel érkezők bárhol csatlakozhatnak a zarándoklathoz.

Felvételünk 2016-ban készült a túra felsőcsatári állomásán.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!