Aktuális

Heteken belül elérhető Felsőcsatáron a szupergyors internet

2019. augusztus 13.

Elérhető közelségbe került Felsőcsatáron a szupergyors internet, ugyanis heteken belül befejezik a kábelezést, illetve kiépítik a lecsatlakozásokat. A közintézményekben már ott a csatlakozás lehetősége.

Az önkormányzati hivatalban, az iskolában és a kultúrházban már ott vannak a kábelvégek, amihez hamarosan csatlakoztatni is lehet az internet fogadására alkalmas modemeket. A közintézményekbe ingyen történt a kábelezés – tudtuk meg a munkálatokat végző szakemberektől, akik ugyan nem tudtak pontos időpontot mondani arról, mikor indulhat meg a szolgáltatás, de annyit elárultak, hogy heteken belül lesz “jel” a kábeleken. Ez pedig azt jelenti, hogy végre megérkezik a szupergyors internet Felsőcsatárra.

Tavaly januárban adtunk hírt először arról, hogy egy uniós projekt keretében optikai kábeleket fektetnek a településen, amik lehetővé teszik, hogy a szolgáltató belátható időn belül szupergyors, 100 Mbps sebességű internet elérést kínáljon a falu lakosságának. Fontos tudni, hogy ennek a rendszernek a segítségével a vezetékes telefon, a televízió és az internet egyaránt használható.

Akkor 2018. augusztusára ígérték a csatlakozás lehetőségét. Ez azonban jelentős késést szenvedett, ugyanis számos tartóoszlopot ki kellett cserélni a faluban és a szőlőhegyen ahhoz, hogy ki tudják építeni az új kábelrendszert. Emiatt volt annyiszor tervezett áramszünet a községben és a hegyen az idén júniusban, illetve júliusban, ezekről rendszeresen hírt is adtunk.

Az idén május végén aztán már arról szóltak a hírek, hogy vélhetően a nyár végére jut el odáig a beruházás, hogy minden ingatlanhoz kiépítik a csatlakozás lehetőségét.

Ez mára lényegében megtörtént. A Hogyan tovább?-ról egyelőre nem tudunk tájékoztatni, ugyanis a szolgáltató, a Magyar Telekom fogja majd értesíteni a leendő ügyfeleket, hogy mikor és milyen feltételekkel lehet használatba venni a szupergyors internet elérést lehetővé tevő hálózatot.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!