Aktuális

Megint a 91. percben veszítette el a meccset a Felsőcsatár

2019. november 5.

Két hét szünet után vesztes mérkőzéssel tért vissza a küzdelmekbe vasárnap a Felsőcsatár labdarúgó csapata a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Déli csoportjában. A 12. fordulót játszották a csapatok a hétvégén.

Megint a 91. percben kapott góllal veszített a csapat.

Jáki SE-Felsőcsatári KSK 2-1 (1-0)

Felsőcsatári KSK: Tieber B. – Podlaviczki, Horváth L., Cobzaru, Horváth Sz. (Windisch) – Krancz Gy. (Takács B.), Kopácsi, Schmalzl (Cseri B), Böhm – Varga P. (Czlenner), Tieber J.

Eseménytelennek mondható első fél óra után a többet kezdeményező hazaiak a 34. percben megszerezték a vezetést. A Felsőcsatár nem adta fel, a 63. percben Kopácsi egyenlített. Addigra az edzők mindkét oldalon két-két cserét végrehajtottak, a hazaiak pedig begyűjtötték az első sárgájukat. A mérkőzés utolsó húsz percében továbbra is a cserék domináltak, illetve a mérkőző felek egy-egy sárga lappal vetették észre magukat. Már-már úgy tűnt, sikerül a Felsőcsatárnak elhoznia az egyik pontot, amikor a 91. percben a Ják újra betalált, így elszálltak a vendégek reményei. A játék képe alapján igazságosabb lett volna a döntetlen.

A Felsőcsatár továbbra is a tizenharmadik a tabellán, ám mivel a mögötte álló Balogunyomnak sikerült nyernie, két pontra csökkent az előnye. Ez annál is inkább érdekes fejlemény, hiszen vasárnap a Balogunyom látogat Felsőcsatárra, így a hazaiaknak mindenképpen győzniük kell ahhoz, hogy ne essenek vissza a kieső helyre. A meccs délután fél 3-kor kezdődik.

Ifi:

Jáki SE-Felsőcsatári KSK 2-0 (0-0)

A fiatalok a 12. helyről folytathatják. A Balogunyom ifi csapata a negyedik a bajnokságban.

 

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!