Aktuális

Félezernél is több fotó érkezett a diákoktól az iskolai pályázatra

2019. december 11.

A hely, ahol élek címmel hirdetett fotópályázatot az ősz elején a Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola. A diákok több mint ötszáz képet készítettek az őket körülvevő környezetükről, a legjobbakat díjazták.

Az idei iskolai projekttel összefüggésben hirdette meg fotópályázatát az ősszel a Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola “A hely, ahol élek” címmel. Az volt a feladat, hogy készítsenek a diákok fényképeket a lakóhelyük általuk legszebbnek, legérdekesebbnek, legszeretettebbnek tartott helyeiről, természeti értékeiről, egyszóval a környezetükről.

A kiírás nagy népszerűségnek örvendett a tanulók körében, amit az is bizonyít, hogy összesen több mint félezer fotóval pályáztak. És ahogy a zsűri nagy-nagy örömmel és megelégedettséggel megállapította: rengeteg szebbnél szebb kép készült, köztük számos olyan is, amik művészi alkotásként is megállják a helyüket.

A legügyesebb fotósokat díjazták is.

Első helyen emelték ki a 6. osztályos Mesterházy Julianna fotóját, ami a Pinka medréről és a patakon átívelő hídról készült egy sajátos látószögből:

Második lett a 8. osztályos Palkó Tímea képe, ami természetfotó kategóriában bármelyik “nagy” pályázaton díjat érdemelne:

A harmadik helyen jutalmazták az ötödik osztályos Enger Nórát, aki a lovakról készült fotójával hívta fel magára a figyelmet:

A zsűri különdíját hatan érdemelték ki: Melczer Ádám (7. osztály), Krancz Flórián (5. osztály), Gráczer Flóra (6. osztály), Vastag Dávid (7. osztály), Kenesei Ágoston (5. osztály), Kolonovits Ákos (5. osztály).

A legjobban sikerült képekből kiállítás látható az iskola faliújságján, Kecskés Ákos pedig videoklipet is készített a fotókból, amit itt lehet megtekinteni.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!