Aktuális

Konczér Katalin polgármester újévi köszöntője

2020. január 6.

Továbbra is azon fogunk munkálkodni, hogy az itt élők, továbbá a településünkre látogatók pozitívan értékeljék a közösen elérni szándékozó eredményeket – írta a többi között újévi köszöntőjében Konczér Katalin, Felsőcsatár polgármestere.

„Bőséget hitben, egészségben, szeretetben,

Újévre ezt kívánjuk őszinte, szívből jövő reményben!

Évértékelő helyett, fogadják e rendhagyó köszöntőnket és

Keressék bizalommal a felsőcsatári képviselőket!”

DRÁGA CSATÁRI LAKÓK!

A fenti sajátos költeménnyel őszinte tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket a 2020. év küszöbén, a karácsonyi időszak végén!

Az új esztendő beköszöntével általában számvetést készítünk az előző év eseményeiről, eredményeiről. Mivel az új képviselő-testület megalakulása óta nem telt el hosszú időszak, így ettől ezúttal – engedelmükkel – eltekintenék, inkább a jövőbeni elképzelésekhez fűzném a gondolataimat.

A 20-as szám a számmisztika megfogalmazása szerint: „az élet minden területén változásokat jelez, új célok, tervek és törekvések kialakulását hozza”.

Tekintettel arra, hogy az idei esztendő kettő húszasból áll, csak remélni tudjuk, hogy településünk életében az előző jelentések fokozottan érvényre jutnak, valamennyi lakónk megelégedésére.

Továbbra is azon fogunk munkálkodni, hogy az itt élők, továbbá a településünkre látogatók pozitívan értékeljék a közösen elérni szándékozó eredményeket. Ehhez, nagy tisztelettel kérjük türelmüket, hisz minden feladat, kihívás időigényes, és csak kölcsönös megértéssel tudunk előre haladni. A pozitív eredmény megfontolt tervezés, megfelelő ütemezés és a lehető legjobb kivitelezés következménye.

Az előző gondolatok kedves Mindannyiuknak jól ismertek, hisz a szűkebb közösség, a család is így működik: türelem, egymás iránti tolerancia, megértés, közös tervezés, közös teherviselés és együttes cselekvés a prosperálás pillérei.

Teljes szívemből kívánom, hogy szűkebb családjukban és Felsőcsatár közösségi életében is az előző jellemzők határozzák meg a mindennapjainkat, továbbá hitben, egészségben, szeretetben és boldogságban teljenek napjaink a 2020. évben, a Jóisten áldása és kegyelme ragyogja be életünket!

Szeretettel:

Konczér Katalin

polgármester

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!