Aktuális

Ahogy Jézus visszatért a mennybe, mi is visszatérünk a templomainkba

2020. május 20.

Ahogy Jézus visszatért a mennybe, vasárnaptól (május 24-étől) a hívek is visszatérhetnek a templomaikba – adta hírül Várhelyi Tamás szentpéterfai plébános. Bizonyos korlátozások azonban továbbra is érvényben lesznek a szentmiséken.

Jézus mennybemenetelének vasárnapi ünnepén ismét lesznek nyilvános szentmisék plébániánk területén is – közölte Várhelyi Tamás szentpéterfai plébános. Ahogy Jézus visszatért a mennybe, úgy mi is visszatérhetünk a templomainkba – tette hozzá.

Az atya ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy továbbra is érvényben van a felmentés a vasárnapi személyes szentmise látogatás alól, így továbbra is szabad televízión, rádión, interneten bekapcsolódni a szentmisékbe annak, aki még nem mer vagy nem tud templomba menni, vagy a korára való tekintettel a védettek közé tartozik. Aki viszont elmegy, mindenképpen figyeljen arra, hogy még kerüljék a csoportosulást. Próbálják kihasználni az első padokat is, ne hátul az ajtóban és annak környékén legyen csoportosulás.

Várhelyi Tamás arról is tájékoztatott, hogy a templom padpárnáinak huzatai ki lettek mosva. A templom kilincseit fertőtlenítővel rendszeresen áttörölik, a templomot rendszeresen szellőztetik, ha arra alkalmas az időjárás. (E helyen is megköszönte az ebben segédkezők munkáját.)

Azt tanácsolja: érdemes otthon, az indulás előtt kezet mosni, és amikor hazatérünk a templomból, ismét elvégezni a kézmosást.

“Érvényben van az általános feloldozás, amit az első nyilvános (május 24-ei) szentmisén ünnepélyesebb formában is kihangsúlyozunk majd. Ez azt jelenti, hogy amíg nem lehet a szokott módon szentgyónást végezni, addig a szentmise elején lévő bűnbánati részben megbánva a vétkeinket, járulhatunk szentáldozáshoz. S majd később pótoljuk a gyónást” – fogalmazott az atya, majd így folytatta:

“Az áldozás kapcsán a kézbe áldozást részesítsük előnyben, de megadva a megfelelő tiszteletet. (Aki bottal jár és fél az egyensúlyvesztéstől, áldozhat nyelvre.) A szertartás alatt a kézfogást még mellőzzük, a szomszédjainkra nézzünk rá mosolyogva, fejbiccentve. A perselyezés az áldozás utáni részben lesz, nem a szokott helyén, hogy az áldozásig ne érintkezzen a kezünk a pénzzel.”

A Jézus Szíve ünnepi körmenet június 21-én elmarad Felsőcsatáron. A szívkoszorút feldíszítve az oltár előtt helyezik majd el.

A temetések kapcsán továbbra is a plébánost kell keresni. Halálveszély, betegellátás kapcsán akár őt, akár Inzsöl Richárd atyát is hívhatják. A kórházban lévő beteghez viszont csak a kórházlelkészt – Molnár Árpád atyát – engedik be, így őt kell keresni a következő, éjjel-nappal hívható telefonszámon: +36 (30) 619-5474.

“Köszönjük a lakosság, a hívek megértését, türelmét és együttműködését!” – fejezte be a tájékoztatóját Várhelyi Tamás.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!