Aktuális

Rendhagyó lesz a tanévzáró és a bizonyítványosztás az iskolában

2020. június 11.

A járványügyi helyzetnek megfelelően rendhagyó lesz a tanévzáró és a bizonyítványosztás az idén a Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskolában. Hétfőn és kedden osztályonként külön-külön kapják meg a tanulók a bizonyítványukat.

Június 15-én, hétfőn délután 5 órakor a kisiskolába várják – az alkalomnak megfelelő ünneplő ruhában – az első és a második, a nagyiskolába a harmadik és a negyedik osztályos diákokat, míg június 16-án, kedden ugyancsak délután 5 órai kezdettel az ötödikesek és a hatodikosok a kisikolában, a hetedikesek és a végzős nyolcadikosok pedig a nagyiskolában vehetik át a bizonyítványukat, az okleveleket és az emléklapokat.

Szegleti Veronika intézményvezető azt kéri a szülőktől, hogy amennyiben elkísérik a gyermeküket az eseményre, az épületbe ne lépjenek be, hanem az udvaron várják meg a bizonyítványosztás végét, és lehetőleg viseljenek szájmaszkot. Az a diák, aki nem vesz részt az ünnepségen, Ungerné Szilvási Gabriella iskolatitkárnál veheti át a bizonyítványát június 17-19. között délelőtt 10-től fél 12-ig.

Az intézmény pedagógusai a vonatkozó kormányrendeletnek megfelelően június 26-áig gondoskodnak a diákok iskolai felügyeletéről.

Borítóképünk a tavalyi évzárón készült.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!